Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy kiállítás képei - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. október 18. 9:46

A IV. Nagyatádi Honvédtalálkozó részeként nyílt meg a Somogy megyei város kulturális és sportközpontjában munkatársunk, Rácz Tünde 20 év – 20 villanás című fotókiállítása.

MH_2021_10_borito

A rendezvényt Berta Tibor dandártábornok nyitotta meg. A katolikus tábori püspök beszédében rámutatott: világunkról sajnos sok rosszat lehet elmondani, ugyanakkor egy ilyen tárlat képes megmutatni azt is, hogy ez a világ milyen szép és jó.

– A kiállításnak köszönhetően is láthatjuk, hogy csuda gyönyörű dolgok vannak körülöttünk, csak észre kell vennünk azokat. Tünde munkássága ebben segít nekünk – jegyezte meg a püspök a tárlatról, amely a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterének 20 éves pályafutását mutatja be hatvan fénykép segítségével. A kiállítás anyagának összeállítását illetően Rácz Tünde hangsúlyozta: húsz, az életét meghatározó témából kívánt három-három képet felvillantani, ami betekintést enged az általa megélt és meglátott pillanatokba.

Rácz Tünde immár két évtizede fotózza a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség rendezvényeit, gyakorlatait, kiképzési eseményeit, vagyis megélhető és meglátható pillanatokból bőven kijutott a számára. Ezek az alkalmak kiváló lehetőséget biztosítottak arra is, hogy földön, vízen és levegőben egyaránt dolgozhasson. Egy ilyen impulzusokban gazdag pálya kapcsán pedig felmerül a kérdés: hol húzódik a munka és a hobbi között a határ?

(További részletek a Magyar Honvéd magazin október 15-én megjelent számában!)