Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy kiemelkedő katonai pálya

Szöveg: MHP PKI TNYO | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2021. február 26. 14:00

Több évtizedes szolgálat után példamutató karriert zár le Szűcs Pál ezredes, a Magyar Honvédség Parancsnoksága légierő haderőnemi szemlélőség irodavezetője, akit ez alkalomból dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese köszöntött.

Szűcs_Pál_elism (1)

Szűcs Pál ezredes katonai pályafutása a kezdetektől szorosan összefonódott a hazai légtérvédelemmel és Veszprém városával. Miután 1981-ben elvégezte a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolát, szolgálatát az akkori 54. Honi Rádiótechnikai Dandár Sormáson található rádiótechnikai századnál kezdte meg, műszer üzemeltető technikusként. Ezt követően, 1984-ben áthelyezték Veszprém helyőrségbe, ahol a dandárparancsnokság közvetlen alárendeltségébe tartozó Javító Századnál látott el az elkövetkezendő években több különböző beosztást, - többek között - mérnökként és századparancsnokként is szolgált. Tanulmányait kiegészítve kétszer is járt a Szovjetunióban, elvégezve olyan tanfolyamokat, melyek mind a rádiótechnikához kapcsolódtak.

Megélve több szervezeti átalakítást a ’90-es évek közepétől egészen a 2000-es évek elejéig – folyamatosan egyre feljebb kerülve – vezetői pozíciókat látott el az alakulatnál, amely több névváltozáson is átesett. 2003-ban kinevezték az MH 64. Veszprém Vezetési és Radar Ezred parancsnokává, a beosztást 2010-ig látta el. Ezt követően az Izmiri székhelyű NATO Légierő Parancsnokság Logisztikai Főnökség főnöke volt három éven keresztül.

Törökországból visszatérve előbb az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, majd pedig 2019-től a Magyar Honvédség Parancsnoksága légierő irányító szerveinél látott el vezető beosztásokat egészen napjainkig.

Pályája során számos elismerésben részesült, melyek mind bizonyítékai elhivatottságának és tenni akarásának. Ez az elhivatottság és tenni akarás ugyanúgy jellemzőek voltak rá pályakezdő tisztként és ezredesként egyaránt.

Böröndi Gábor altábornagy kiemelte: a Magyar Honvédségnek nagy szüksége volt arra a tudásra melyet Szűcs ezredes képviselt. Katonai pályafutása során ő volt az a felkészült „kékruhás”, aki mindig, mindenre tudott válaszolni. Mindig a biztos pontot jelentette, aki minden információnak utána járt, minden problémát megoldott. A Magyar Honvédség parancsnokának helyettese elismeréssel szólt Szűcs ezredes gyakorlati és szakmai tudásáról, valamint tapasztalatáról, amelyhez elismerésre méltó akarat is társult.

Szűcs_Pál_elism (2)
×