Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együttműködés a hiteles katonai hagyományőrzésért

Szöveg: dr. Tóth Gergely őrnagy | Fotó: Dessewffy Zsolt |  2022. február 12. 17:27

Együttműködési megállapodást kötött két katonai hagyományőrző ernyőszervezet, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület (HOHE), illetve a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár jogi személyiségét adó Centenáriumi Hadtörténeti Egyesület (CHE) február 10-én, a HOHE elnökségi ülését követően, a mindkét szervezetnek otthont adó Kerepesi úti objektumban.

kep2

Az együttműködés a két szervezet között már hosszabb ideje tart, hiszen mindkét szervezet elkötelezett a hiteles, valós magyar katonai hagyományokat őrző tevékenység mellett. A több, mint tizenöt alkalommal megtartott közös gyalogsági kiképzések mellett – amelyek más egyesületek felé is nyitottak, így szerepet játszanak a második világháborús katonai hagyományőrzés színvonalának általános emelésében is – több együttes megjelenés is bizonyította már, hogy az együttműködés mögött valós képességek állnak. Akár doni emlékmenetekről, akár más évfordulós rendezvényről van szó, a két szervezet – és tagegyesületeik – mindig képesek voltak és lesznek a koordinált, egymást kölcsönösen segítő megjelenésre.

A megállapodás célként rögzíti a honvédelmi jellegű megemlékezések és egyéb rendezvények során az Osztrák-Magyar Monarchia és a Magyar Királyság hadereje – elsősorban az 1867-1945 közötti időszak vonatkozásában – hiteles megjelenítését a katonai hagyományőrzés eszközeinek, valamint a CHE és a HOHE szakértelmének felhasználásával. Ehhez biztosítja az információk, a végrehajtó személyek és a teljesítéshez szükséges eszközök koordinált felhasználását.

kep5

Mivel mindkét egyesület rendelkezik a Honvédelmi Minisztériummal megkötött együttműködési megállapodással is, így az aláírásra meghívták a Társadalmi Kapcsolatok Osztály katonai hagyományőrzéssel foglalkozó munkatársait is, akik reményüknek adtak hangot, miszerint az új megállapodás még inkább elő fogja segíteni az egyesületeknek a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség hagyományőrző stratégiájában foglaltak gyakorlati megvalósulását.