Elfogták a budapesti rendőrök elől menekülő autóst
Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Mihádák Zoltán (MTI) |  2021. február 4. 21:36A főváros XV. kerületében, a Pozsonyi utcában figyeltek fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozó főosztályának munkatársai egy gyanús autóra február 4-én, csütörtökön, a délutáni órákban. A gépjármű vezetője, a rendőröket látva nagy sebességgel elhajtott a helyszínről, míg a körülötte álló hat ember felszállt egy villamosra.
![menekulo autos](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/601c5e8497714517710969.jpg)
A rendőrök az ismeretlen sofőrt több kerületen keresztül követték, majd a IV. kerületi Berda József utcában sikerült megállítaniuk.
A helyszínről villamossal távozó hat embert a rendőrök – az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred megerősítő szolgálatot ellátó katonája, Csortán Róbert őrvezető együttműködésével – a XV. kerületi rendőrkapitányságra, a gépjárművet vezető K. Benjámint pedig IV. kerületi rendőrkapitányságra állították elő.
Az ügyben a rendőrség új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntette miatt indított eljárást, míg az autó vezetőjével szemben közúti veszélyeztetés vétsége miatt is eljárás indult.