Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elismerés a különleges műveleti haderőnemnek

Szöveg: MHP Különleges Műveleti Szemlélőség |  2021. november 24. 12:42

Lengyelországban és az Amerikai Egyesült Államokban tettek szakmai látogatást a Magyar Honvédség Parancsnoksága Különleges Műveleti Szemlélősége képviselői a közelmúltban.

Lengyel_2

Lengyelországban - a Global SOF Foundation szervezésében - kifejezetten a Különleges Műveleti Erők közötti kapcsolattartásra megtartott, valamint a résztvevő nemzetek képességfejlesztésére épülő esemény két részre bontható. Az egyik rész egy szimpózium, ahol katonai, illetve védelempolitikai, továbbá a nemzetvédelmi szférához kapcsolódó szakértők tartottak előadásokat, valamint panelbeszélgetéseket, megosztva tapasztalataikat, gondolataikat a különleges műveletekhez kapcsolódóan. Az esemény egyik legfontosabb része az a panelbeszélgetés volt, ahol a különleges műveleti erők toborzásával, felkészítésével és megtartásával kapcsolatban mondták el tapasztalataikat a szakértők. A rendezvény szintén külön panelbeszélgetést szentelt a magyar vezetésű Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság (Regional Special Operations Component Command – R-SOCC) témájának is.

Lengyel_3

Az esemény azért is volt kiemelten fontos magyar szempontból, mert 2022-ben hazánk ad otthont a GSOF rendezvénynek, így volt lehetőség a szervezéssel és lebonyolítással kapcsolatos tapasztalatok begyűjtésére, a résztvevő nemzetekkel történő kapcsolattartásra, valamint a 2022-es esemény előkészítésére.

Lengyel_1

A lengyelországi látogatás során Slawomir Drumowicz vezérőrnagy, a Lengyel Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság parancsnoka kezdeményezésére, Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter a „Lengyel Fegyveres Erőkért” kitüntetés ezüst fokozatát adományozta Sándor Tamás vezérőrnagy részére. Mariusz Blaszczak beszédében nem csak a magyar-lengyel különleges erők közötti kiváló kapcsolatot méltatta, hanem a történelmi alapokon nyugvó magyar-lengyel barátságot is.

Lengyel_4

Az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatás fő célja az volt, hogy közös válaszokat találjon a különleges erők toborzásával, kiképzésével, megtartásával kapcsolatban, hiszen ezek a kérdések szinte valamennyi haderő különleges műveleti képességét alapvetően befolyásolják. A látogatás során a csoport a Szárazföldi Erők Különleges Műveleti Parancsnokságával és a Különleges Hadviselési Kiképző Központtal folytatott szakmai egyeztetést Fort Bragg-ben. A látogatás apropóját az is adta, hogy az Egyesült Államok már a kezdetek óta támogatja a magyar különleges erők kialakítását, így egyértelmű volt, hogy tovább folytassák a már megkezdett utat és megosszuk tapasztalatainkat.

A látogatás második ütemében a szakmai csoport Tampában folytatott szakmai egyeztetést a Különleges Műveleti Egyetemmel, ahol lehetőséget biztosítanak nem csak tisztek, de altisztek képzésére is. További egyeztetésekre került sor a kimondottan a különleges műveleti erőkkel kapcsolatos kutatásban és fejlesztésben érintett SOFWERK elnevezésű céggel, valamint az Amerikai Egyesült Államok Különleges Műveleti Parancsnokságával is. A látogatás természetesen érintette a parancsnokság nemzetközi „részlegét” is, ahol jelenleg vezető beosztásban Krezinger Attila ezredes teljesít szolgálatot.

USA_1

Fotó: U.S. Air Force Master Sgt. Barry Loo

A szakmai látogatás során Richard D. Clarke vezérezredes, az Egyesült Államok Különleges Műveleti Parancsnokságának parancsnoka (Commander of United States Special Operations Command – COM USSOCOM) Sándor Tamás vezérőrnagy részére USSOCOM Medal-t adományozott. Az érmet az akkori USSOCOM parancsnoka alapította 1994-ben, azok számára, akik a különleges műveleti szakmában kiemelkedő teljesítményt nyújtanak és önzetlenül támogatják azt. Az eltelt közel harminc év során alig százan vehették át az elismerést.

Ahogyan Sándor Tamás vezérőrnagy fogalmazott, bár mind a két elismerést ő vehette át, az valamennyi különleges műveleti katonának szól, hiszen az elért eredmények, legyen az NRF szolgálat sikeres ellátása a lengyel parancsnokság alatt, vagy a képesség folyamatos fejlesztése, egy közös munka gyümölcse.