Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elismerést kapott az ejtőernyős tábor főszervezője

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2020. szeptember 2. 14:30

Elismerést adott át dr. Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára Csorba József, a Honvédelmi Sportegyesület Szolnok és a Honvédelmi Sportszövetség által szervezett ejtőernyős tábor egyik főszervezője részére szeptember 2-án, szerdán, Budapesten, a tárca Balaton utcai objektumában.

20200902_Elismerést kapott az ejtőernyős tábor főszervezője (1)

Ruszin Romulusz megköszönte Csorba Józsefnek azt a több évtizedes munkát, amit az ejtőernyős társadalom érdekében végzett. Külön kiemelte az idei ejtőernyős tábor szervezésben nyújtott kiemelkedő munkáját, majd oklevelet és a helyettes államtitkárság emlékérmét adta át neki.

Csorba József a honvedelem.hu kérdésére elmondta: a Szegedi Repülő Egyesület tagjaként és oktatójaként már több mint húsz éve végeznek ejtőernyős képzést a Szegedi Tudományegyetem berkein belül és ennek kapcsán merült fel annak lehetősége, hogy az ejtőernyőzést a honvédelmi nevelési program részévé tegyék. Az ejtőernyős honvédelmi előképzés azóta is nagy sikerrel folyik, hiszen minden szemeszterben 60-80 diák vesz részt náluk ezen a képzésen.

Az augusztus 17-22. között, Szolnokon megrendezett nyári ejtőernyős táborral kapcsolatban Csorba József úgy fogalmazott: ilyen jellegű eseményt harminc évvel ezelőtt rendeztek utoljára Magyarországon, így mindenképpen mérföldkőnek számít. A tábor elérte a célját, hiszen a fiatalok a pozitív élmények és tapasztalatok megszerzése mellett bepillantást nyertek az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis mindennapjaiba, megismerték a katonai ejtőernyős szakmát, valamint ejtőernyős alapképesítést szereztek.

„A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Sportszövetség maximális segítséget nyújtott a rendezésben, a tábor vége óta nagyon sok fiatal érdeklődik, hogyan tudná folytatni az ejtőernyőzést, akár a Magyar Honvédség keretein belül” – tette hozzá.

20200902_Elismerést kapott az ejtőernyős tábor főszervezője (2)