Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elkezdődött Dyga Zsombor akciófilmjének forgatása

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Glódi Balázs / Szupermodern Stúdió |  2024. augusztus 29. 13:11

Dyga Zsombor rendezésében augusztus elején kezdték el forgatni a Kabul művelet munkacímű akciófilmet. A különleges katonai hadműveletről szóló alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Magyar Honvédség szakmai támogatásával, valamint a Sárkányok Produkció Kft. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciós partnerségével készül - közölte a Nemzeti Filmintézet augusztus 29-én, csütörtökön az MTI-vel.

Kabul_muvelet_werk1

Mint írják, hiánypótló alkotásról van szó, mivel a magyar filmgyártás történetében eddig még soha nem készült ilyen volumenű katonai tematikájú filmdráma. A 47 napos forgatás fő helyszínei között a többi közt szerepel a kecskeméti katonai repülőtér, a honvédségi területen lévő újdörögdi romváros, a fóti homokbánya, a zsámbéki kőbánya, a Központi BM Kórház és a Budapesti Műszaki Egyetem.

A fikciós elemekkel átszőtt Kabul művelet a hősiesen helytálló magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán Pajzs nevű katonai műveletet, amikor a Magyar Honvédség kihozott 540 embert, köztük 180 gyereket Afganisztánból, a NATO-erők kivonulása közepette. A Kabuli művelet történetének középpontjában egy magyar orvosnő áll. Az akciófilm cselekményében a magyar katonák önfeláldozó küzdelme összefonódik a háborús városból kijutni próbáló civilek elkeseredett menekülésével. A film fináléjában, a káoszba süllyedő repülőtéren már nincs se törvény, se rend, csak a magyar katonák kitartása, hősiessége, embersége számít.

„A filmünk egy izgalmas és heroikus katonai hadművelet megrázó és felemelő története. Egy nagyszabású akciófilm látványos díszletek között, számos technikai kihívással, emberileg és színészileg is masszív pillanatokkal” – idézi a közlemény Dyga Zsombor rendezőt. Lajos Tamás producer azt hangsúlyozta, hogy „a Kabuli művelet az afganisztáni katonai akció révén testközelből mutatja meg a Magyar Honvédség elhivatottságát és hősiességét. Katonáink bátorsága és kitartása – az extrém körülmények között – példaértékű. Ez a film tisztelgés a hazánkat szolgáló hősök előtt.” „A közmédia egyik kiemelt feladata, hogy olyan alkotásokat támogasson, amelyek amellett, hogy ismeretterjesztő és szórakoztató jelleggel bírnak, maradandó értéket is képviselnek. Ezért is tölt el büszkeséggel bennünket, hogy a készülő film partnerei lehetünk” – fogalmazott Pető Zoltán, az MTVA általános vezérigazgató-helyettese.

A Kabul művelet előreláthatóan 2025 őszén kerül a magyar mozikba. Producere Lajos Tamás, forgatókönyvírója Horváth Áron, rendezője Dyga Zsombor (Aranyélet, Köntörfalak), operatőre Dobos Tamás, vágója Barsi Béla és Hack Júlia, látványtervezője Hujber Balázs, jelmeztervezője Donkó László.

Kabul_muvelet_werk2

A fotók forrása: nfi.hu.

Címkékfilm