Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget értek az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred zászlóaljai által szervezett honvédelmi táborok. Július 4-8. között Rózsaszentmártonban hagyományőrző, Telkibányán erdei, Hajdúböszörményben pedig harcos tematikájú táborok várták a fiatalokat. A táboroknak az volt a célja, hogy a 12–15 év közötti fiatalokban - játékos, élményekkel és kalandokkal teli programokkal - felkeltsék a honvédelem iránti érdeklődést, valamint erősítsék a haza iránti szeretetet.

60_TVZ_Honvédelmi_Tábor_2022.07.08_Rózsaszentmárton_5.nap_8

2019 óta immár ötödik alkalommal rendezett honvédelmi tábort az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 60. Mike József Területvédelmi Zászlóalja Heves megyében. A július 4-8. között megtartott rózsaszentmártoni hagyományőrző táborban öt kalandokkal teli napot töltöttek el a gyermekek a területvédelmi zászlóalj katonáival. A tábor létrehozásának legfontosabb célja az volt, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a honvédelmi pálya iránt. 

A hét programjaiban a táborlakók különféle foglalkozásokon erősítették koncentrációjukat, fegyelmüket, önbizalmukat, valamint fejlesztették erőnlétüket és állóképességüket. Már az első napon belekóstolhattak a rend és fegyelem világába, hiszen megkezdődtek az alaki foglalkozások. A második napon – a reggeli torna után – a táborlakók a Füzesabonyi Élményparkba látogattak, ahol önvédelmi- és közelharc oktatáson vettek részt, illetve kipróbálhatták a biztosított falmászást. A tereptan foglalkozás során a gyereknek különféle tárgyakat kellett felkutatniuk egy előre megadott menetvonalon. Emellett túlélési alapismereteket tanultak, menedéket készítettek, valamint elsajátították a víztisztítás és a csapdakészítés rejtelmeit is. A nap végén a fiatalok közül többen is azt mondták, hogy a honvédelmi pályán képzelik el jövőjüket.

A csütörtöki nap a hagyományőrzés jegyében telt: az Egri Vitézlő Oskola tartott bemutatót a török kori végvári hagyományokról, a végvári vitézek szellemiségéről, viseletéről. Életképeket mutattak be a török hódoltság korából íjászattal, szabjavívással, korabeli tűzfegyverekkel.

60_TVZ_Honvédelmi_Tábor_2022.07.07_Rózsaszentmárton_4.nap_4

A pénteki napon – a tábort lezáró sorakozón –, a szülők jelenlétőben vehették át a táborlakók a jól megérdemelt elismeréseket Gulyás István törzszászlós táborparancsnoktól.

A tábor helyszínét felkereste Bátor Ferenc alezredes, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 60. Mike József Területvédelmi Zászlóaljának parancsnoka is, aki a táboroztatóknak megköszönte a nagy odafigyeléssel és pontossággal végrehajtott munkáját, valamint megerősítette, hogy az alakulat a jövőben is elkötelezett a honvédelmi nevelés ügye mellett és tovább folytatja a Magyar Honvédség megismertetését a fiatalok körében. Jövőbeni cél, hogy Heves megye több települése is bekapcsolódhasson a Honvédelmi Tábor programba, minél szélesebb körben terjesztve a honvédelmi nevelés fontosságát.

10_TVZ_Honvédelmi_Tábor_2022.07.07_Telkibánya_4.nap_8

Telkibányán erdei tematikájú honvédelmi tábort szervezett az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10. Majthényi Károly Területvédelmi Zászlóalja. Az ismerkedés során kiderült, hogy a résztvevők között többen rutinos táborozók, illetve az is, hogy az ország számos pontjáról és határon túlról is érkeztek a táborba.

A tábor programját - ami minden reggel frissítő tornával kezdődött - élménydússá tették a kirándulások, amelyek során a környék nevezetességeit keresték fel a táborlakók. Az első megálló a Regéci vár volt, ahová közel két kilométeres út vezetett felfelé. A várból csodálatos kilátás nyílt a környező településekre, termőföldekre. Ezt követően megtekintették a Vizsolyi Bibliát, valamint egy előadás során a Biblia keletkezését és történetét is megismerhették. A vizsolyi templom falfestményeiről és freskóiról rendhagyó történelem órán szereztek új ismereteket, valamint meglátogatták a templomkertet is. A kirándulás zárásaként a pálházi kisvasúttal Rostallóra indultak, ahol végig haladhattak a Páfrány tanösvényen”.

A csapatversenyeken a fiatalok bizonyíthatták rátermettségüket és ügyességüket lézerharc, paintball, és airsoft párbajban. Ügyességi játékokon, alaki foglalkozásokon is részt vettek a rajok, majd egészségügyi foglalkozáson betekintést nyerhettek sebesültek ellátásának módjaiba is.

10_TVZ_Honvédelmi_Tábor_2022.07.06_Telkibánya_3.nap_7

A hét folyamán a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat munkatársai is tartottak bemutatókat, így a gyermekek megismerhették a hétköznapi hősök munkáját is. A programot mindemellett színesítette még a toborzó iroda és a bánkúti radarosok technikai bemutatója is. Szopkó Róbert önkéntes területvédelmi tartalékos hadnagy, a 10-es Honvéd Hagyományőrzők Egyesületének elnöke pedig a hagyományőrzésről és a világháborúról tartott előadást számukra. A felfújhatós exatlon pályának a telkibányai futballpálya adott otthont, amit alapos bemelegítés után vehettek birtokba a táborozók. Bár többüknek meggyűlt a baja a pályával, mégis mindannyian sikeresen vették az akadályokat, és teljesítették a feladatot.

A tábort az utolsó napon, ünnepélyes záróeseménnyel zárták.

10_TVZ_Honvédelmi_Tábor_2022.07.08_Telkibánya_5.nap_5

Hajdúböszörményben harcos tematikájú honvédelmi tábort rendezett az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 3. Oláh Sándor Területvédelmi Zászlóalja. Az ideérkező gyermekek betekintést nyerhettek a küzdősportok világába. A napok minden reggel tornával kezdődtek, majd a sportprogramok mellett a táborozók alaki foglalkozáson edzették koncentrációjukat és fegyelmüket. A hét folyamán egy 12 kilométeres menetet is teljesítettek.

A programokon a fiatalok hivatásos sportolók edzésein sajátíthatták el a sport fortélyait: Si-Hing Szél Gábor, 8. mesterfokozattal rendelkező kelet-európai főinstruktor-helyettes Wing Tsun Kung Fu oktatást; Shihan Badar Attila, 5 danos karatemester, a Kiyosumi Dojo Debrecen vezetője karate előadást tartott számukta. Zilahi Sándor, Muay Thai Box Világ- és Európa-bajnok, Utcai Harcosok Viadalának négyszeres bajnoka Újfehértón, a Honvédelmi Sportközpontban tartott edzést a fiataloknak; Dankó Ferenc, 5. dan mester pedig Doce Pares Eskrima edzést tartott a táborozóknak.

3_TVZ_Honvédelmi_Tábor_2022.07.06_Hajdúböszörmény_3.nap_1

Az aktív foglalkozások mellett a táborozók egészségügyi ismeretekre is szert tehettek, a legalapvetőbb életmentő gyakorlatokat sajátíthatták el: megtanulták az újjáélesztést, valamint a különféle sebkötözési módokat is. Nem maradhattak el a csapatversenyek sem. A szerdai napon a Hajdúböszörményi Torna Egylet vezetője, Vezendi Krisztián látogatta meg a tábort és íjászati bemutatót tartott, majd ezt követően lehetőséget biztosított a gyerekek számára, hogy kipróbálhassák magukat az íjászatban.

A tábor utolsó napja ünnepélyes táborzáró ceremóniával fejeződött be, ahol a gyermekek bemutathatták a szüleiknek a táborban megszerzett tudásukat.