Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Első magyarokként repülték át az óceánt

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2022. július 15. 19:14

„Olyan magyar emberek előtt tisztelgünk ma, akik nem csak a mi hőseink, hanem az egyetemes történelem, és a magyar repüléstörténet hősei is” – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes július 15-én, pénteken, a Fejér megyei Bicske közelében, az Első Magyar Óceánrepülők emlékművénél.

6

Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor 1931-ben első magyarokként – a világon pedig tizenötödikként - repülték át az Atlanti-óceánt, „Igazságot Magyarországnak” nevű repülőgépükkel. A Bicske Város Önkormányzata, az Óceánrepülés Emlékbizottsága és a Bicskei Magyar Sándor Repülő Egyesület szervezésében tartott ünnepségen Vargha Tamás kiemelte: olyan magyar emberek előtt tisztelgünk ma, akik nem csak a mi hőseink, hanem az egyetemes történelem, és a magyar repüléstörténet hősei is.

„A pilóta és navigátora fantasztikus teljesítményükkel világhírnévre tettek szert és nagyon nagy mértékben hozzájárultak a magyar repülés - és egyáltalán a repülés – fejlődéséhez. Sikereik öregbítették Magyarország hírnevét, és ezért mi, a mai magyarok köszönettel tartozunk nekik, hiszen nemzeti identitásunk építőköve a múltunk tisztelete, és annak átadása az utánunk következő generáció számára” – fogalmazott az államtitkár.

14

Az Első Magyar Óceánrepülők emlékművénél koszorút helyezett el többek között Vargha Tamás, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Simon László kormánymegbízott, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője, és Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok, az első magyar űrhajós is.

Endresz György és Magyar Sándor 1931. július 15-én, délután 5 óra 20 perckor szállt fel az Európához legközelebb eső észak-amerikai repülőtérről, az új-fundlandi Harbour Grace-ből. Eleinte vakon, felhőben, később sötétben repültek, iránytűvel tájékozódva. Rádiókapcsolatot csak nyolc órával a felszállás után tudtak teremteni egy norvég gőzössel. Sikeres útjuk különös véget ért: a több mint ötezer kilométeren át kifogástalanul működő motor a magyar légtérbe lépve akadozni kezdett, majd az üzemanyag-ellátás teljesen leállt. Mint később kiderült, a pilóták korán kapcsoltak át egy másik üzemanyagtartályra, és lett volna annyi üzemanyaguk, amennyivel elérik a mátyásföldi repülőteret. A repülők tehát Mátyásföld helyett Bicske közelében, Felcsút és Csákvár között siklórepülésben landoltak. Sajnos a göröngyös talajon a gép megbillent, előrebukott, majd balra dőlt, a bal szárny megsérült, a légcsavar elgörbült, de személyi sérülés nem történt.

A két óceánrepülő 26 óra és 20 perc alatt 5770 kilométert tett meg, és három világrekordot is felállított: a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére 13 óra 50 perc alatt, óránkénti 250 kilométeres átlagsebességgel ők jutottak el leggyorsabban Amerikából Európába, és ők repültek legtovább az öreg kontinensen.