Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elszakította a testvérpárt a háború

Szöveg: FH/honvedelem.hu |  2008. április 21. 8:51

Tizenhat év után találkozott egy szarajevói testvérpár. A gyerekeket, akik a balkáni testvérháború kirobbanásának idején állami gondozásban voltak, 1992-ben menekítették külföldre. A fiút, Elmir Sehovicot Olaszországba, a lányt, Elmát pedig Németországba.

A Dnevni Avaz című szarajevói lapban megjelent rövid hírügynökségi tudósítás nem szól a két bosnyák gyerek életéről, sorsáról. 16 évvel ezelőtt, amikor Elmir mindössze három éves volt – elszakadtak szülőföldjüktől és szétzilált családjuktól, és már nagykorúak voltak, amikor keresni kezdték egymást.

Az Elmir megtalálásáról szóló hírt nővérével, nagyanyjával és két nagynénjével közölték. De Elmir is éveken át kutatott nővére után, és csak négy nappal ezelőtt tudta meg, hogy Szarajevóban él. A fiú ugyanis Olaszországban maradt. Gondosan őriz egy 1992-ben készült fotót, és abban reménykedik, hogy annak alapján fel fogja őt ismerni a család, ha találkozni fognak. Ezt a fényképet küldte el egyébként a minap Elmir nővérének és a rokonoknak.

CímkékSzarajevó