Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emberhiány az orosz hadseregben

Szöveg: Háború Művészete |  2008. február 27. 13:16

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a brit hadsereg létszámát tekintve súlyos hiánnyal küszködik. Mostani cikkünkből kiderül, hogy ezzel a problémával nincsenek egyedül. Oroszország is gondokkal küzd, hogy a hadsereg kötelékébe csábítsa az önkénteseket.

Ez mindannak ellenére így van, hogy vonzó a fizetés, azonban a hadsereg hírneve hagy némi kívánnivalót maga után. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a seregben kétszer annyi az öngyilkosságok száma, mint a polgári lakosság körében.

Oroszország közel egy éve csökkentette a tényleges katonai szolgálat idejét részben azért, mivel évente csak kb. 300 000 fő újoncra van szüksége ugyanakkor az országban 1,5 millió fiú válik nagykorúvá minden évben.

A hadseregben szolgálók nagy része csak karrierkatona, beleértve a tisztek jelentős részét is. Ezek gyakran olyan emberek, akik a civil életben nem kapnak munkát, illetve vonzó számukra a hadsereg kiszámíthatósága.

Az önkéntesek, szerződéses katonák keresete megegyezik a rendőrség kötelékében szolgálókéval, ugyanakkor a rendőrök nincsenek annyit szolgálatban, nem kell kimerítő gyakorlatokon részt venniük, és nem fenyegeti őket az a veszély, hogy a Kaukázushoz hasonló helyekre vezényeljék őket, ahol brutális bandákkal vagy iszlám terroristákkal felvenniük a harcot.

Az orosz hadsereg az elkövetkező két év során százezer fővel akarja csökkenteni létszámát, ugyanakkor a jelenlegi háromszorosára kívánja növelni a szerződéses állomány számát.

Címkékgyakorlat