Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emberi mulasztás miatt lőtték ki az ukrán utasszállítót a végleges iráni jelentés szerint

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. március 21. 11:35

A rosszul beállított radar és a légvédelem kezelőjének hibájából történt az ukrán utasszállító repülőgép katasztrófája tavaly Iránban – közölte az iráni polgári légiközlekedési hatóság végleges jelentésében.

A MAU ukrán légitársaság gépét az iráni forradalmi gárda lőtte le 2020. január 8-án röviddel azután, hogy felszállt a teheráni repülőtérről. A szerencsétlenségben a fedélzeten tartózkodó mind a 176 ember életét vesztette. Az iráni jelentés szerint „a gépet a légvédelem kezelőjének a tévedése miatt azonosították ellenséges célpontként Teherán közelében, és két rakétát lőttek ki rá”. „A polgári légiirányítóknak nem volt szerepük a légvédelmi üteg által elkövetett hibában” – fűzték hozzá a jelentés készítői. Az iráni vezetés napokkal az incidens után ismerte be, hogy a légierő lőtte le a gépet. A kormány szerint „végzetes hibáról” volt szó a hadsereg részéről, amely riadókészültségben volt, miután egy amerikai drón megölte Bagdadban Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni forradalmi gárda magas rangú parancsnokát. Az irániak esetleges válaszcsapásoktól tartottak, miután a dróntámadásra megtorlásul rakétákat lőttek ki olyan iraki támaszpontokra, amelyeken amerikai katonák állomásoztak – emlékeztetett a Reuters brit hírügynökség.

A tavaly júniusban kiadott előzetes jelentésében az iráni Polgári Légiközlekedési Szervezet azt közölte, hogy a légvédelmi radar téves beállítása, illetve a légvédelem kezelője és a parancsnokai közötti kommunikáció hiánya okozta a szerencsétlenséget. „A taktikai relokációt követően az érintett légvédelmi egység emberi hiba miatt nem állította át az irányító rendszert, így a kezelő a repülőtértől délnyugati irányból, viszonylag kis magasságból közeledő repülő tárgyat ellenséges célpontként azonosította. A kezelő – anélkül, hogy erre utasítást kapott volna a parancsnoki központtól – ellenséges célpontként azonosította a tárgyat, és a tervezett eljárástól eltérve rakétá(ka)t lőtt ki az utasszállítóra” – olvasható a végleges jelentésben.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Facebook-oldalán bírálta a jelentést. „Amit a ma (szerdán) közzétett jelentésben láttunk, nem más, mint cinikus kísérlet arra, hogy eltitkolják a gépünk lelövésének valódi okát” – írta. – „Nem engedjük meg Iránnak, hogy eltitkolja az igazságot, nem engedjük meg, hogy elkerülje a bűntett miatti felelősséget.” Kuleba szerint az iráni vizsgálat nem a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően folyt, nem vették figyelembe az Ukrajna által átadott bizonyítékokat, és szelektív következtetéseket vontak le. Ukrajna és egy független ENSZ-vizsgáló korábban több kérdést is felvetett azzal kapcsolatban, hogy a gépet inkább szándékosan, mintsem véletlenül lőtték volna le.

Az ENSZ februárban azt közölte, hogy az iráni kormány magyarázatai belső ellentmondásokat tartalmaztak. Ukrán ügyészek szándékos emberölés miatt indítottak saját nyomozást a szerencsétlenség ügyében. A teheráni kormány egyenként 150 ezer dollár kártérítést ajánlott fel az áldozatok hozzátartozóinak, és közölte, hogy több ember ellen vádat emeltek a szerencsétlenség miatt. Ukrajna közölte, hogy a kártérítést tárgyalásokon kell meghatározni, miután megállapították a tragédia okait és bíróság elé állították a felelősöket. A személyzet kilenc tagján kívül két utas volt ukrán állampolgár, a többiek irániak, kanadaiak, svédek, afgánok, németek és britek.