Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Emberségével mindig kitűnt”

Szöveg: Budai Anna |  2012. január 17. 12:14

Állománygyűlést tartottak a napokban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében Szabó Sándor alezredes, a dandár törzsfőnökhelyettesének nyugdíjba vonulása alkalmából.

Dr. Böröndi Gábor dandártábornok beszédében ismertette Szabó Sándor alezredes katonai pályáját, s megköszönte a dandárnál végzett lelkiismeretes és áldozatkész munkáját, amelynek során „emberségével is mindig kitűnt".

1595930141
Elhangzott: a most nyugdíjba vonult katonatiszt 1975 és 1979 között a Kossuth Lajos Katonai Főiskola műszaki építő gépészmérnök szakának hallgatója volt. 1979 és 1986 között az orosházi 23. Műszaki Zászlóaljnál szakasz- majd századparancsnoki beosztást töltött be, 1986-tól 1989-ig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia harcászati-hadműveleti képesített műszaki tiszti képzésén vett részt. 1989 szeptemberétől 1991 augusztusáig az orosházi Műszaki Kiképző Központ műszaki kiképzési osztályvezető-helyettese volt, majd ezt követően a szentesi Műszaki Technikai Ezred haditechnikai szolgálatának hadműveleti főtisztjeként, illetve a vezetési pont berendező zászlóaljparancsnokaként szolgált.

2005-ben a hódmezővásárhelyi MH 37/4. Török Ignác Műszaki-építő zászlóalj zászlóaljparancsnok-helyettese lett, 2007. március 1-jével pedig az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóalj parancsnokává nevezték ki. 2011. január 15-től 2011. december 30-ig a dandár törzsfőnökhelyettese volt. Szabó alezredes 2011. február és augusztus között az MH KFOR Kontingens negyedik váltásának parancsnokaként szolgált Pristinában, 2007-ben megkapta a Szolgálati Érdemjel arany fokozatát, 2010-ben pedig pedig az Árvízvédelemért Szolgálati Jelet.

Az életút ismertetése után Kovács József ezredes, hódmezővásárhelyi helyőrségparancsnok a közös munka tapasztalatait osztotta meg az állománnyal. Kiemelte Szabó alezredes szakmai és parancsnoki múltját, munka iránti alázatát pedig példaként állította minden katona elé.

Szabó Sándor alezredes megköszönte az együtt töltött éveket, amelyeket nagyon sok siker, élmény, gyakorlótéri tevékenység jellemzett. Köszönetet mondott a közös munkáért dr. Böröndi Gábor dandártábornok parancsnoknak, valamint Kovács József ezredes parancsnokhelyettesnek, és sok sikert kívánt Huszár Ferenc alezredesnek, aki átvette tőle a dandár törzsfőnök-helyettesi beosztását.

Az ünnepi állománygyűlést a hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekar kvintettjének rövid műsora zárta.

Fotó: Medgyesi Arnold