Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emelték a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. november 4. 14:35

Emelték a brit hatóságok a terrorkészültség szintjét az elmúlt napok franciaországi és ausztriai merényletei nyomán. Priti Patel brit belügyminiszter november 3-ai, keddi közleményében hangsúlyozta ugyanakkor, hogy elővigyázatossági intézkedésről van szó, amelyet nem valamely konkrét fenyegetés miatt rendeltek el.

”Priti Patel közölte: az ötfokozatú skálán az eddig érvényben volt középső, „jelentős” szintről a második, „súlyos” fokozatúra módosították a nagy-britanniai terrorellenes készültséget. Az eddigi „jelentős" fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelentette, hogy a hatóságok „valószínűnek” tartottak egy nagy-britanniai terrortámadást. A keddtől érvényes „súlyos” készültségi szint „nagyon valószínűként” határozza meg ugyanezt. A legmagasabb szint a „kritikus”, amelyet akkor léptetnek életbe, ha a hatóságok információi szerint nagyon nagy a veszélye egy azonnali vagy rövid időn belüli terrortámadás elkövetésének. A gyakorlatban ezt a készültségi szintet közvetlenül súlyos terrortámadások után is többször életbe léptették, arra az időre, amíg a hatóságok vizsgálták, hogy nem fenyeget-e azonnali újabb terrormerénylet. Erre legutóbb 2017-ben volt példa, kétszer is: először a 2017 májusában elkövetett manchesteri öngyilkos merénylet után, amelynek 22 halálos áldozata volt, majd 2017 szeptemberének közepén, miután egy londoni metrószerelvényen pokolgépszerű szerkezet lépett működésbe. A szerkezet nem robbant fel, csak nagy erővel lángra kapott, de így is 30 utas megsérült.

A készültségi szint emeléséről szóló kedd esti bejelentésében Priti Patel éberséget kért a lakosságtól, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy riadalomra nincs ok. A brit belügyminiszter hozzátette: a nagy-britanniai terrorellenes készültségi szint emelésének közvetlen előzménye az előző esti ausztriai, illetve a múlt heti franciaországi terrortámadás-sorozat. A hétfő esti bécsi lövöldözésben az eddigi adatok szerint négyen, a múlt héten Nizzában elkövetett késes támadásban hárman haltak meg, és októberben Párizsban egy tanár is életét vesztette egy késes merényletben.

A mindenkori nagy-britanniai terrorkészültségi szintet a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) határozza meg a kormánytól független döntéssel. A JTAC - amely a brit elhárítás (MI5) szervezeti keretein belül működik - majdnem pontosan egy éve, tavaly november 4-én csökkentette a nagy-britanniai terrorkészültség szintjét az addigi súlyosról a keddig érvényben volt jelentősre. Neil Basu, a Scotland Yard különleges műveleti ügyosztályának vezetője a készültségi fokozat tavalyi mérséklését azzal indokolta, hogy „pozitív fejlemények” történtek a terrorfenyegetettség csökkentésében, bár részleteket nem árult el.

Ken McCallum, az MI5 vezérigazgatója újságíróknak tartott múlt havi háttértájékoztatóján ugyanakkor elmondta: az elmúlt négy évben a brit elhárítás és a terrorellenes rendőri egységek 27, az előkészítés előrehaladott szakaszában járó terrorcselekmény végrehajtását akadályozták meg. Hozzátette: a szélsőséges iszlamista csoportok jelentette terrorveszély továbbra is a legnagyobb fenyegetés, de egyre komolyabb figyelmet igényel a szélsőjobboldali indíttatású terrorizmus is.