Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékút a Komeni-fennsíkra

Szöveg: Fülöp András | Fotó: Korosa Titanilla |  2022. július 23. 11:28

A „Turba 150 Emlékév” részeként a Letenyei Polgári Egylet emlékutat szervezett a Komeni-fennsík (Szlovénia) első világháborús – elsősorban Zala megyei vonatkozású – helyszíneire.

nyito

Az emlékút részvevői felkeresték a Volčja Draga mellett található katonatemetőt, ahol a nagykanizsai császári és királyi 48. gyalogezred katonái is nyugszanak. Szintén ellátogattak Kostanjevica na Krasu településre – a falutól délre a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred bakái harcoltak –,valamint megismerték az egykori Segeti tábor, a Monte Santo történetét, és Görz városának egykori történelmi jelentőségét is.

Az emlékút fontos eseménye volt a Szent György Lovagrend és a GRÁDICS Egyesület kezdeményezésére Kostanjevica na Krasu Szent Márton temploma előtt a „Béke ösvényén” /Pot Miru/ felállított első világháborús vonatkozású több nyelvű információs tábla átadása. A templomban a jelenlévők Aigner Géza letenyei és Dinko Bizjak vojščicai plébános vezetésével elimádkozták a Mindenszentek litániáját.

Az információs tábla átadásakor Fülöp András, az emlékév ötletgazdája és Miren-Kostanjevica önkormányzatának képviseletében Mauricij Humar polgármester köszöntötte a megjelenteket. Emlékező beszédet mondott Szombathely Megyei Jogú Város képviseletében Tóth Kálmán, valamint Kaputa László ezredes, véderő attasé. A település és környékének első világháborús történéseit a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány két munkatársa, Pintért Tamás és Rózsafi János ismertették. Az eseményen jelen voltak a Chiarano-Fossalta Maggiore alpini csoportjának tagjai, valamint honvéd és huszár hagyományőrzők.