Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Érkeznek az új Gripenek Brazíliába

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2021. november 28. 18:41

Az előzetes ütemterv szerint még idén megérkezhet Brazíliába az első két sorozatgyártott Gripen E, brazil jelöléssel F 39E Gripen.

brazil_gripen-2

A svéd Saab sajtóközleménye szerint a mai napig kilenc Gripen E vadászgépet szereltek össze. Ugyanakkor a megrendelt 106 repülőgépből körülbelül 30 már gyártósoron van. A kétüléses változat, a Gripen F még fejlesztés alatt áll és Brazíliában szerelik majd össze.

Korábban a brazil légierő bejelentette, hogy az első két vadászgépet a tervek szerint novemberben, a másik kettőt pedig 2022 elején küldik el a megrendelőnek, tengeri szállítással. Az első két példány a São Paulo állambeli, Gavian Peixotóban található Repülési Tesztközpontban vesz részt a teszteken a katonai típusbizonyítvány megszerzése előtt. A tesztrepüléseket a brazil légierő tesztpilótái hajtják végre.

A 2014 októberében megkötött szerződés 36 darab Gripen E/F-ről szól, melyekből 28 darab az együléses E verzió és 8 darab a kétüléses F változat. Az 5,4 milliárd dolláros árban benne van a gépeken felül a kiképzés, a fegyverzet és a karbantartási szolgáltatások ára is.

A brazil Gripen-program részeként a Saab 13 gép összeszereléséért felel Svédországban, további 8 darabot a svéd és brazil szakemberek közösen szerelnek össze Brazíliában. A fennmaradó 15 repülőgépet - 8 együléses és 7 kétüléses - már az Embraer fogja összeszerelni Brazíliában.

Az első Gripen E tesztrepülőgépet kezdetben a Saab linköpingi létesítményében tesztelték, majd 2020 szeptemberében Brazíliába szállították, ahol a Repülési Tesztközpontban (GFTC) tovább tesztelik. Ezt a példányt már számtalan videóban láthattuk, repült - többek között - a légierő napján is egy díszelgő kötelékben.

A Gripen alkatrészeinek gyártása Brazíliában 2021 júliusában kezdődött. Eddig több mint 260 brazil mérnököt és technikust képeztek ki Svédországban.

Forrás: jetfly.hu
Címkékhaditechnika