Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea bővíti rakétaindító telephelyét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. március 14. 11:28

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elrendelte az ország űrkísérletekre használt egyik létesítményének kibővítését – jelentette a helyi állami média március 11-én, pénteken. Az Egyesült Államok és Dél-Korea ezzel egy időben azt a gyanút fogalmazta meg, hogy legújabb indításai során Phenjan egy új rendszerű interkontinentális ballisztikus rakétával kísérletezett.

Kim Dzsongun a KCNA észak-koreai állami hírügynökség jelentése szerint látogatást tett a szohéi kísérleti telepen, és ott beszélt arról, hogy az ország űrkutatási törekvéseinek valóra váltása érdekében ki kell bővíteni a telephely kapacitásait.

A telepről korábban - egyebek mellett - egy műholdat állítottak pályára, de számos rakétatechnológiai kísérletre is használták már. Teszteltek például olyan hajtóműveket, amelyek az amerikai és dél-koreai szakemberek szerint a ballisztikus rakétákban is használhatók.

Szöul és Washington eközben azt jelentette be, hogy feltételezésük szerint Észak-Korea a két legutóbbi (február 27-én és március 5-én) végrehajtott teszteken egy új rendszerű interkontinentális rakétával, a Hvaszong-17-essel kísérletezett.

Phenjan azt állította, hogy mindkét alkalommal műholdak fejlesztéséhez szükséges teszteket végzett. John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a rendszert egyelőre csak korlátozott hatótávolsággal próbálták ki, de a jövőben minden bizonnyal további kísérletek várhatók.

Amerikai kormányzati tisztviselők csütörtökön jelezték, hogy Washington újabb büntetőintézkedések kivetésére készül Észak-Korea ellen, mert a legújabb kísérletek súlyos aggodalomra adnak okot a nemzetközi biztonságot illetően.

Észak-Korea a Donald Trump korábbi amerikai elnökkel folytatott tárgyalások idején, 2018-ban egy időre felfüggesztette tevékenységét a szohéi telepen.