Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea „exponenciálisan növeli” a nukleáris robbanófejek számát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. január 3. 10:00

Kim Dzsongun észak-koreai vezető „egyértelmű ellenségnek” tekinti a szomszédos Dél-Koreát, ezért növelni akarja országában az atomfegyverek számát.

Kim Dzsong Un a kormányzó Koreai Munkáspárt központi bizottságának plenáris ülésén azt mondta, hogy „a taktikai nukleáris fegyverek tömeggyártása fontos és szükséges egy olyan helyzetben, amikor Dél-Korea kétségtelenül egyértelmű ellenséggé vált”. A Yonhap dél-koreai hírügynökség által idézett Kim-beszédben az is elhangzott, hogy „exponenciálisan növelni kell a nukleáris robbanófejek számát” és új interkontinentális ballisztikus rakéták kifejlesztésére, illetve egy kémműhold mielőbbi világűrbe juttatására szólított fel. A többnapos plenáris ülés 2022. december 31-én, szombaton ért véget. Kim Dzsongun a hét közepén már beszélt arról, hogy országa növeli katonai erejét, és erősíti védelmi képességét és hogy ezt jövőre meg is valósítja, de részleteket akkor még nem árult el.

A Koreai-félszigeten különösen feszültté vált a helyzet az elmúlt hónapokban, miután Észak-Korea nemcsak növelte ballisztikus rakétáinak a kilövését, de felerősödött a Dél-Korea és az Egyesült Államok elleni retorikája is. Észak-Korea tavaly rekordszámú rakétát indított. Összesen 37 ballisztikus és cirkáló rakétakilövést hajtott végre, gyakran egyszerre több rakéta indításával, így a tavaly kilőtt rakéták száma meghaladta a hetvenet.