Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea ismét rakétakísérletet hajtott végre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. június 6. 17:41

Észak-Korea nyolc rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel a Japán-(Keleti)-tenger irányába június 5-én, vasárnap – jelentette be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága, s közleményében provokációnak nevezte a műveletet.

A tájékoztatás szerint a rakétákat három különböző helyről bocsátották fel, köztük a Phenjan mellett található Szunan térségéből.

A hírre összehívták a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsot.

A rakétakilövéseket Tokió is megerősítette, Kisi Nobuo japán védelmi miniszter pedig leszögezte: nem tűrik az ilyen jellegű műveleteket.