Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea megerősítette, újabb rakétát lőtt a tenger felé

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. február 20. 20:09

Phenjan február 19-én, vasárnap megerősítette az újabb észak-koreai rakétakilövésről szóló dél-koreai és japán híradást, a KCNA észak-koreai állami hírügynökség azt közölte, előző nap egy Hvaszong-15 típusú interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) bocsátottak fel.

A tájékoztatás szerint a rakéta mintegy 5770 kilométeres magasságban összesen 990 kilométert tett meg. „A művelet újabb bizonyítéka a kommunista ország hatékony védelmi erejének, mellyel gyorsan és hatékonyan indíthatnak ellentámadást” – fogalmazott a KCNA.

A dél-koreai vezérkari főnökség és a japán védelmi tárca szombaton jelentette be, hogy Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki a tenger felé. Kisida Fumio japán miniszterelnök azt mondta, hogy a fegyver Japán kizárólagos gazdasági övezetén belül csapódott a Japán-tengerbe.

A szombati volt Észak-Korea első rakétatesztelése azóta, hogy január elsején egy rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki. Phenjan pénteken „példátlanul” súlyos válaszlépésekkel fenyegetett az esetben, ha Dél-Korea és az Egyesült Államok valóban megtartja a péntek napközben bejelentett, 11 napos közös hadgyakorlatát.

Észak-Korea tavaly több mint 70-szer hajtott végre rakétakísérleteket, köztük számos alkalommal interkontinentális ballisztikus rakétával (ICBM) is, megsértve ezzel az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait.