Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Koreának több urándúsító üzeme lehet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 14. 17:41

Észak-Koreának négy-öt titkos urándúsító üzeme lehet, amelyek kapacitása a dél-koreai felderítés szerint elég lehet évente maximum nyolc-tíz atombomba legyártásához szükséges hasadóanyag előállításához – jelentette kedden a Csoszun Ilbo konzervatív déli-koreai napilap meg nem nevezett titkosszolgálati forrásokra hivatkozva.

Az északiak egy amerikai tudósnak november közepén bemutattak egy ilyen üzemet Jonbjongban, ahol centrifugák százait látta. Siegfried Heckernek, a Stanford Egyetem szakértője tapasztalatairól beszámolva elmondta: meghökkentően korszerűen felszerelt teremben látta a centrifugákat. Az észak-koreai hatóságok azt közölték vele, hogy mintegy 2 ezer centrifugát üzemeltetnek a létesítményben.

A Csoszun Ilbo szerint amerikai, dél-koreai és kínai értékelések is azt jelzik, hogy Északnak még 3-4 ilyen dúsítója lehet, egyebek között a főváros egyik kutatóintézetében, egy titkos föld alatti bázison és az egyik rakétatámaszponton.

Címkékrakéta