Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyveresek foglaltak el Kabulban egy ukrán kimenekítő repülőt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 25. 17:11

Fegyveresek kaparintották meg a napokban Afganisztánban az egyik ukrán evakuációs repülőgépet – mondta el Jevhenyij Jenyin ukrán külügyminiszter-helyettes augusztus 24-én, kedden egy rádióműsorban.

„A repülőgépünket más emberek foglalták el vasárnap. Fegyveresek voltak, lőfegyverek is voltak náluk. A gépünket ellopták, kedden ismeretlen utascsoporttal a fedélzetén elrepültek Iránba” – fejtette ki a tisztségviselő. További részleteket az incidensről nem ismertetett. Szavai szerint a gép azért volt Afganisztánban, hogy további ukrán állampolgárokat menekítsen ki a tálibok uralma alá került országból. Elmondta még azt is, hogy eddig három, ukránok evakuálására tett kísérlet hiúsult meg, mert az érintettek egyszerűen nem tudtak eljutni a repülőtérre. Az UNIAN hírügynökség azt írta, hogy mintegy ötven ukrán állampolgár maradt még Kabulban.

Ukrajna két különgépe érkezett meg eddig Kabulból Kijevbe, a fedélzetén Afganisztánból kimenekített emberekkel. Múlt vasárnap szállt le az ukrán fővárosban a második 83 emberrel, akik közül 31 volt ukrán, a többiek más állampolgárságúak. Kimenekítették a Wall Street Journal című amerikai lap és a Szabadság Rádió újságíróit, valamint 12 ukrán katonát, akik egy Kabul melletti támaszponton rekedtek. Ezt megelőzően az első gép augusztus 16-án érkezett meg az afgán fővárosból Kijevbe, a fedélzetén 79 fővel. A kimenekítettek között voltak ukránok, fehéroroszok, tádzsikok, horvátok, és hollandok, többségük viszont afgán állampolgár volt. Az afgánok közül kilencen menedéket kértek Ukrajnában, egy részük pedig továbbrepült a világ más városaiba, főként Isztambulba, Párizsba és Szófiába.

Ukrajna az első géppel menekítette ki Kabulból Sahraa Karimi afgán filmrendezőt és forgatókönyvírót.