Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felfüggesztettek egy izraeli főtisztet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. április 17. 11:03

Az izraeli hadsereg felfüggesztette egyik alezredesét, amiért géppisztolya tusával arcon ütött egy dán állampolgárságú, palesztinbarát tüntetőt szombaton Ciszjordániában – jelentette be április 16-án, hétfőn egy katonai szóvivő.

A 10-es Csatorna nevű kereskedelmi televízió munkatársai filmre vették, amint Sálóm Ejzner alezredes megüti az aktivistát egy úttorlasznál al-Audzsa település közelében, Jerikótól északra. A főtiszt ellen vizsgálat indult, és annak időtartamára függesztették fel. A felvételt a tv vasárnap játszotta le, s az internetre is felkerült.

„Csak mentünk lassan a katonák felé, palesztin dalokat énekeltünk Palesztina felszabadításáról. Nem hiszem, hogy ez provokáció lenne" – mondta a tévében a bántalmazott tüntető, Andreas Ias, akit egy palesztin kórházban kezeltek könnyű sérüléssel, és hétfőn azt közölte az izraeli médiával, hogy jól van.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elítélte a katonatiszt viselkedését. „Az ilyen magatartás nem jellemző a Cahal (izraeli hadsereg) katonáira és parancsnokaira, s nincs helye a hadseregben vagy Izrael államban" – olvasható a miniszterelnöki hivatal által kiadott közleményben.

Jóáv Mordehai katonai szóvivő is elfogadhatatlannak nevezte az alezredes fellépését. Mint mondta, a demonstráció „több mint egy órán át tartott, történt erőszak az anarchisták és palesztinok részéről, de ez nem indokolta a (tévében) látottakat". Benni Ganc vezérkari főnök az incidenst elítélve megígérte, hogy azt „alaposan kivizsgálják, és a legnagyobb szigorúsággal kezelik".

Az incidens Izrael szempontjából rossz időben történt, ugyanis épp vasárnap akart Izraelbe repülni több száz palesztinbarát aktivista, hogy Ciszjordániában részt vegyen az idei „Üdvözöljük Palesztinában!" akcióban. Izrael azonban adminisztratív eszközökkel megakadályozta, hogy az aktivisták eljussanak úti céljukhoz.

Címkékvizsga