Fügekoszorú, gyertya, biztosítótű

Hogy megismerjük a második világháborús karácsonyok „színtereit”, megélésének módozatait, az első, a Nagy Háború időszakáig kell visszatekintenünk. A témáról dr. Szoleczky Emese, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) történész-muzeológusa, a Kéziratos Emlékanyag-gyűjtemény vezetője mesélt.

A harctereken már annak örültek, ha aránylag békésebb körülmények között élhették meg. 1914-1915 telén például sok alakulat számára a Kárpátokban övig érő hóban telt a karácsony, az ellenséggel tűzharcban állva, vagy éppen menetelve. Ekkor még a betlehemezés is előfordult, illetve a fenyőfákra akasztottak gyertyákat, diót vagy almát, sőt, üres lőszerhüvelyeket is. Sokkal nagyobb lelki hangsúlyt fektettek az ünnepre, mint manapság szokás. A tábori lelkészek istentiszteletet és miséket tartottak.

A hátországban a háború előrehaladtával egyre visszafogottabb lett az ünneplés: mindenki a fronton harcoló szeretteiért aggódott és imádkozott. Ahogy az első, úgy a második világháborúban a jegyrendszer, az ellátási nehézségek és az elvárt adakozás, jótékonykodás is sújtotta a lakosságot. És akkor még nem beszéltünk a hadifogságba esett katonákról, akik karácsonykor annak örültek a legjobban, ha normálisabb élelmet kaptak, vagy csendben fohászkodhattak, elmélkedhettek. A kórházakban, szanatóriumokban ápolt harcosok számára a helyi közösség, illetve az ápolószemélyzet összefogásával készítettek apró ajándékokat (papucsot, támasznak használt faragott botot, stb.), állítottak össze ünnepi fogásokat és szeretetcsomagokat.

Aki tehette, a karácsonyi ünnepek alatt igyekezett a frontról rendkívüli szabadságra menni, azonban ez csak a legszerencsésebbeknek jött össze. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege által védett frontszakaszokon ugyanis továbbra is dúlt a háború, nem szüneteltek a harcok. Ráadásul a keleti fronton az ortodox vallású oroszok nem decemberben, hanem a nyugati naptár szerint januárban ünnepeltek.

A szeretet üzenete

A tábori posta forgalma az ünnepek közeledtével nagyon megnőtt. Nagy volt rajta a nyomás, hogy időben, mindenkihez eljuttassa a hozzátartozók, illetve a jótékonysági szervezetek által összeállított csomagokat, a számtalan levelet, lapot, a szeretet üzenetét. Mindkét világháború alatt a posta „derekasan helyt állt”. Több millió csomagot sikerült eljuttatni a címzettekhez. A hatóságok szabályozták a csomagok tartalmát és méretét is. Maximum öt kilogramm súlyú lehetett és romlandót nem tartalmazhatott. Éppen ezért küldtek szivart, gyertyát, gyufát, teákat, különböző alkoholos italokat, befőtteket, csokoládét, cukorkákat, fügekoszorúkat, írószereket, levelezőlapokat, imakönyveket, társasjátékokat, fésűket, szappanokat, vagy éppen biztosítótűket (mert azzal mindent össze lehetett kapcsolni), de jutott benne hely a könyveknek, újságoknak is.

A háborús időkben a katona a jótékonyság „tárgyává” vált. Megjelent a Kárpátokban a fagyban, hóban „didergő katona” alakja, ami a második világháborúban a Don-kanyar révén vált emblematikussá. A hátországban már 1914 októberétől általános jótékonysági gyűjtés indult, a nyárias egyenruházat kiegészítésére szőrméket, kabátokat, meleg holmikat gyűjtöttek és küldtek ki tömegével a fronton harcoló katonáknak. Ezeket el is lehetett készíteni, megkötni a kesztyűt, sálat, érmelegítőt, stb. Megvolt a szabvány, hogy milyen fonalból, milyen méretekből mit lehet csinálni, és az otthon maradt hölgyek serényen gyártották a meleg holmikat. Az efajta jótékonyság hagyománya elterjedt volt a második világháború idején is.

A második világháborúban is öröm volt, ha a harctereken nyugalom volt. A hátországban egyre nőtt a nélkülözés, nehezebben tudtak jótékonykodni; a hadifogságról ne is beszéljünk, mert az embertelenebb lett, mint a Nagy Háború idején. A vöröskeresztes lapon maximum 25 szavas üzenetet lehetett küldeni, íme egy E. Miklósnak a szovjet 35. táborba címzett 1946 november 14-i levele: „December közeledik; a névnapod, a születésnapod és karácsony. – Édes Szívem, kérem a jó Istent, hogy adjon Neked sok erőt és szerencsét, hogy minél előbb együtt lehessünk.” Volt, aki még 1948 karácsonyát is fogságban töltötte: „Drága feleségem, kicsi fiam, Mamikám! … Egészséges vagyok de boldogtalan. Uj helyem rosszabb és hidegebb. De talán ezt is kibírom, mert nagyon szeretlek benneteket.” Karácsonykor valahol Szovjetunióban a magyar hadifoglyok titokban egy szál jégburokba fagyott növényt vittek be a barakkjukba, sztaniollal és papírfecnikkel díszítették fel, majd körbeállták és énekeltek. De csak addig amíg a növény ki nem olvadt és össze nem csuklott…

A jótékonyság és a tábori levelezőlapok

1942 novemberében az Országos Levente Egylet próbálta megszervezni, hogy 1942 karácsonya a katonáké legyen. Egy érdekes szociális háló-kísérlet alakult ki, ugyanis a leventék – lányok és fiúk – december elején meglátogatták a csonkacsaládokat és felmérték, hogy miben szenvedtek hiányt, majd december végén igyekeztek ezen segíteni. Ebben a mozgalomban a lányleventéken kívül katonák és kiscserkészek is részt vettek. Mintegy 1,4 millió pengő gyűlt össze a jótékonykodásból. 3-4000 ember segédkezett a munkálatokban, akik közel 60 ezer egyencsomagot is összeállítottak a harcoló katonáknak és az itthon maradt hozzátartozóknak.

Nagyon sok tábori lap, illetve fotóképeslap készült a második világháború idején. A katonákban a hozzátartozók és a hivatalos propaganda is igyekezett ébren tartani azt az érzést, hogy nincsenek egyedül, nincsenek magukra hagyva. Fent maradt pl. egy fotóképeslap, amely így szól: „Jóska lelkem, elküldöm tenéked hű szívemmel írott levelem. Érzed ugye, hogy szeretlek téged, míg a földön csak virág terem. (…)” De emellett Karády Katalin zeneszámok ismert szövegei is megjelentek a fekete-fehér fényképes lapokon. Márton Lajos festőművész egyik színes grafikájú lapján – amelyet jótékony céllal árusítottak – egy szakállas magyar katona látható, aki szuronyos puskával a vállán ül a hóban, ölében a kis Jézuskával. Mellettük áll egy fenyőfa, a lábuknál pedig egy piros batyu, csomag található.

A hazaküldött egyszerű, zöld tábori lapokat a katonák igyekeztek maguk is díszíteni, saját rajzzal is kiegészíteni, de egyes alakulatok, pl. a haditudósító század katonái egyszerű fekete vonalas képekkel látták el ezeket.

A hazai rózsaszín lapokra a gyermekek, a menyasszony fényképét tűzték vagy varrták fel a hozzátartozók – ezeket a szívszorítóan személyes fotókat a katonák nagy kincsként őrizték. És működött a rádiószolgálat, muzsika és személyes üzenetek szálltak az éterben, hogy közelebb hozzák egymáshoz a távolban harcolókat és az itthon aggódó hozzátartozókat.

Ostromgyűrű

1944 decembere komoly megpróbáltatásokat hozott a budapestiek számára: a szovjet Vörös Hadsereg első egységei éppen december 24-én értek el Budára, december 26-án pedig teljesen bezárult a várost körülvevő ostromgyűrű, ami 51 napon át tartott. Nagyon sokan megvették a karácsonyra szánt ajándékokat, vagy akár egy jobb étel hozzávalóit, valami ünnepi csemegét, de elkészíteni és megenni már csak az óvóhelyen tudták…

1944. december 26-án nemcsak az ostromgyűrű zárult be: e napon robbantották fel a visszavonuló németek a Dunán az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valéria hidat (újjáépítése csak 2001-ben kezdődött el).

Összefoglalva elmondhatjuk: ezekre a karácsonyokra rányomta a bélyegét az éveken át tartó háború, a nélkülözés, az emberi és anyagi áldozatok véghetetlen mennyisége, a csalódottság, a kiábrándulás, a fájdalom, a halál, a sebesülés, a csonka családok és a béke iránti mérhetetlen vágyakozás – az élet minden területén érzékelhető veszteség. A háborús évek alatt a helyzetből adódóan az ünnep soha nem volt és lehetett olyan, mint békeidőben.