Futva jár szolgálatba

A Honvéd Aurora SE tagját először szülei vitték el tájékozódási futásra, ám aztán egészen főiskolás koráig szó szerint csak a kötelező köröket futotta le. A 2000-es évek elején baráti társaságából kérdezte tőle valaki: nincs-e esetleg kedve lefutni egy félmaratont? Saját bevallása szerint „nem túl sok” rákészüléssel teljesítette a távot, és végig élvezte a futást. Ekkor ütött szöget a fejébe, hogy ha ez a verseny így sikerült, akkor komolyabb felkészüléssel akár többet is kihozhatna magából.

„Kezdetben félmaratonokkal folytattam, de mint minden kezdő futó fejében, az enyémben is megfordult: mi lenne, ha megpróbálnám lefutni a maratoni távot? Fekete Tibor őrnagy, testnevelési tiszt segítségével készültem fel, és 2006-ban lefutottam az elsőt, amit még több maratoni táv követett. Az eredményeim eleinte elkezdtek javulni, aztán pedig hosszasan stagnáltak. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy ha az időmön nem tudok javítani, esetleg növelhetném a távokat” – meséli az alezredes. Így is történt, merthogy 2011-ben teljesítette az első Balaton Szupermaratont. Ez a futóverseny négy nap alatt kerüli meg a „magyar tengert”, ami azt jelenti, hogy a futóknak naponta körülbelül ötven kilométeres szakaszokat kell teljesíteniük. Mint mondta, elsőre mindjárt „kellemesen érezte magát”, és azóta majdnem minden évben részt vesz ezen a versenyen.

Az igazán elhivatott ultrafutók azt mondják, hogy az „ultra”-jelző száz kilométeres táv felett kezdődik, de hivatalosan minden olyan távot annak hívunk, amely több, mint a klasszikus maratoni. A fent említett Korinthosz Ultra Running Race eredetileg Szekszárd-Baja közötti 81 kilométeres távval kezdődött, ám a szervezők 2017-ben duplájára növelték a maximális kilométerek számát. Tóth Csaba alezredest nagyon felcsigázta ez a lehetőség, és húsz óra negyvenhárom perc alatt idén is sikerült teljesítenie a távot.

„A nagy hőség rányomta a bélyegét a versenyre, és nyilván a járványhelyzet is befolyásolta valamelyest a felkészülést. Rengeteg jégkockát használtam el, kora hajnalban akadtak mikroalvásos holtpontok, de szerencsére sikerült minden akadályt leküzdeni” – mondja a versenyről a katonafutó, akitől én is megkérdeztem, mint mások olyan sokan: hogyan bír valaki ennyit futni?

„Egyszerű: nem hagyom abba 3200 méternél, mint a legtöbben. A viccet félretéve, úgy tűnik, jól tűröm a monotonitást. További fontos szempont, hogy a családom is támogat a futásban, és ezt ezúton is szeretném nekik megköszönni! Szolgálatba is jobbára futva járok otthonról, húsz-húsz kilométer, miközben a lábaim a munkaidő alatt regenerálódnak. Természetesen hosszabb távokon a legfontosabb, hogy mentálisan rendben legyünk. Maximálisan koncentrálni kell a versenyre. A megfelelő időben történő folyadékpótlás alapvető, de százhatvan kilométer alatt már enni is kell valamit. Egyébként nagy hibám, hogy verseny közben beszélgetek… már amíg van kedvem és erőm. Mert egy idő után már nagyon letisztulnak a gondolatok, néha egészen odáig, hogy csak a következő lépésre figyelek. Olykor csak a túlélés jár a fejemben. De mindenképpen közelebb kerül önmagához az ember, amellett, hogy megismeri saját határait, korlátait is. Amikor aztán ezen a versenyen kétszáz méterrel a cél előtt megkapjuk a befutó-szalagot, az embert kirázza a hideg. Hatalmas öröm, akkor már tudok mosolyogni” – mondja Tóth Csaba alezredes, akinek nagy álma, hogy egyszer részt vehessen a Görögországban rendezett, 246 kilométeres Spartathlon ultrafutó versenyen. Addig pedig, mint meséli, nagyon várja a jövőre halasztott, hazai Black Hole versenyt, ahol a kiindulási alapon kívül sem a távot, sem az útvonalat nem árulják el előre az indulóknak. Ráadásul a futók sem táplálékot, sem különböző technikai eszközöket sem vihetnek magukkal.

Persze egy katonafutónak a tájékozódás bizonyára könnyen megy majd…