Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fúvószenekarra hangszerelt diplomamunka

Szöveg: Balatoni Kitti | Fotó: Nagy Gábor |  2022. május 6. 12:43

Különleges alkalomból adott koncertet a Magyar Honvédség Központi Zenekara április 5-én, csütörtökön, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. Az esemény egyben Kovács Tibor főhadnagy, a katonazenei együttes zenekarvezetőjének fúvóskarnagyi diplomahangversenye is volt, aki az elnökség és a látogatók előtt vizsgázott, bizonyítva felkészültségét.

P5050023

Kovács Tibor főhadnagy kérdésünkre válaszolva elmondta, kilenc évesen kezdett el tubán játszani. „Hamar megszerettem a gyakorlást, a versenyeket, így egyenes út vezetett ahhoz, hogy a szakközépiskolában és később az egyetemen is a zenei pályán maradjak. Az MH Központi Zenekarban 18 évig játszottam tubán, jelenleg zenekarvezetőként állok ki a színpadra” – árulta el.

A főhadnagy 2020-ban nyert felvételt a Győri Széchényi István Egyetem Művészeti Karának fúvószenekari karnagy mesterképzési szakára. A két év alatt megszerzett tudást a diplomahangversenyen az elnökség és a közönség előtt is bizonyította. A koncerten kizárólag fúvószenekarra komponált műveket választott ki egyetemi tanárával, Szabó Ferenc Hidas Frigyes és Nívó-díjas karmesterrel, a Magyar Fúvózenei és Mazsorett Szövetség elnökével. Ez alól egyetlen mű alkotott kivétel: Ottorino Respighi műve Kovács Tibor főhadnagy saját átiratában csendült fel, melyet a zenekarvezető diplomamunkájaként fúvószenekarra hangszerelt.

P5050094

Az elnökséget Szabó Ferenc mellett dr. Hontvári Csaba trombitaművész, a Győri Széchényi István Egyetem Művészeti Karának dékánja, a Győri Nemzeti Színház szólamvezető trombitaművésze, valamint dr. Cziglényi Ákos nagybőgőművész, az egyetem Művészeti Karának dékánhelyettese alkotta. Az eseményt – mások mellett – Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka, Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere, valamint Tömböl László nyugállományú vezérezredes, a Miniszterelnöki Kormányiroda, Védelmi Fejlesztési Titkárság főtanácsadója, a Magyar Honvédség volt vezérkarfőnöke is megtisztelte jelenlétével.