Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyakorlóbombákat találtak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Szöveg: dr. Markovics Zita főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2020. november 27. 10:14

Repülőgéphangár építése közben bukkantak robbanótestnek látszó tárgyakra a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

HTHE_Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (2)

Martin László zászlós, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred járőrcsapatának parancsnoka elmondása szerint a vasalt betonalapból fordította ki a munkagép a hat darab gyakorló bombát.

„ZC 250-es típusú német gyártmányú, de a magyar és szovjet katonák által egyaránt használt gyakorlóbombákról van szó, amelyeknek az úgynevezett harci súlya kétszázötven kilogramm. Ezek valamivel könnyebbek, mert annak idején - amikor ez a terület még katonai reptér volt - a vetés, vagy a betonozás során jókora darabok törtek le belőlük. A második világháború idején és azt követően még néhány évig a legénység ezeken gyakorolta a felfüggesztést, a gyújtószerkezetek ki- és becsavarását. A bombavetés után a benne elhelyezett ampullák eltörtek és füstöt bocsátottak ki, így nappal lehetett látni a bombavetés helyét, éjjel pedig fáklyát vitt magával, így mutatkozott meg a becsapódás pontos helye” – mondta el a járőrparancsnok.

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái a munkagépek segítségével beemelték a szerkezeteket az Unimog 4000 speciális tűzszerész szállító járműbe és elvitték későbbi megsemmisítésre.

Címkéktűzszerész