Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyermekfelügyelet a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban

Szöveg: Aranykovács Andrea | Fotó: Jerkovics Zsófia, Szalai Mira, Misák Viktória, Szosták István |  2021. július 22. 8:41

A tanév befejeztével a legtöbb szülő, így a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Honvédség kötelékében dolgozók számára is gondot okoz, hogy gyermekeik nyári szünetét tartalmas és színvonalas programokkal töltsék meg. Ebben nyújtott segítséget a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ a négyhetes gyermekfelügyelet megszervezésével.

MH 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred

A hosszú pandémiás szünet után ismét megtelt élettel a kulturális központ, a gyerekek birtokba vették a teljes intézményt. A négyhetes turnusban összesen kilencvenen vettek részt a szervezett programokon.

Az első két hétben tárlatvezetésen ismerkedtek meg a gyerekek a Groupama Arénával, ellátogattak a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, valamint betekintést nyertek az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred mindennapi munkájába is. Ellátogattak a pákozdi Katonai Emlékpark Nemzeti Emlékhelyhez, valamint az Országházba és a Mezőgazdasági Múzeumba is. Mindezek mellett játékos vetélkedőkkel, izgalmas sportfoglalkozásokkal, filmvetítésekkel is készültek a szervezők.

Néptánc

A harmadik hét a táncoktatás jegyében telt: profi táncosok – a Budapest Táncművészeti Stúdió tanárai – készítették fel a gyerekeket egy közel negyven perces színpadi produkcióra, amelyet az utolsó napon bemutattak a szülőknek is. Megtanulták az angolkeringő-, a salsa-, a chachaca-, a diszkó- és a szatmári táncok alaplépéseit. Péntekre a különböző stílusok „tudásának birtokában” vehetett át minden gyermek egy-egy oklevelet.

Az utolsó hét gyermekfelügyeletének helyszíne ismét a színpad lett, ahol a színművészet területén sajátítottak el játékos formában szakmai ismereteket a résztvevők. A felkészítés részét képezték a színpadi mozgásformák, a különböző koordinációs gyakorlatok és formációs táncok. A beszédtechnikák megismerésén túl szövegeket is memorizáltak, betanultak a résztvevők. A hét végére összeállt egy igazi színházi produkció, így a szülők megtekinthették, ahogyan az „ifjú művészek” a héten megszerzett színházi jártasságaikat bemutatva adják elő a vizsgadarabot.

Repülőgép

A központ gyermekfelügyeleti programjai idén is nagy sikert arattak a résztvevő gyerekek, valamint szüleik körében egyaránt. A szervezők az ősz folyamán további gyermek- és családi programokkal várják majd az érdeklődőket. Természetesen a program szervezői már a jövő évi rendezvényre is készülnek, hasonlóan színvonalas elfoglaltságot szerezve a katona- és honvédelmi alkalmazott családok gyermekeinek.