Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háborús bűnök miatt emeltek vádat egykori boszniai szerb katonák ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. december 30. 15:56

Kilenc, egykori boszniai szerb katona ellen emeltek vádat háborús bűnök miatt Boszniában december 29-én, szerdán - közölte a háborús bűnökkel foglalkozó boszniai ügyészség.

A férfiak a vád szerint körülbelül száz bosnyák civil - köztük nők és gyerekek - meggyilkolásában bűnösek. A gyilkosságokat az 1992-1995-ös boszniai háború idején követték el a dél-boszniai Nevesinje térségében. Az áldozatok között csecsemők, nők és idős emberek is voltak - derült ki egy tömegsír feltárását követően, amelyben 49 ember maradványait találták meg, és további 47 ember nyomait kutatják a szakértők. Az ügyészség közleménye szerint legalább hét teljes családot irtottak ki az elkövetők 1992 nyarán.

Az egykori szerb katonákat két héttel ezelőtt, 29 évvel a bűncselekmények elkövetése után fogták el.

A boszniai háborúban mintegy százezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.