Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háborús bűnökkel gyanúsított milíciavezért adtak át a Nemzetközi Büntetőbíróságnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. március 15. 9:45

Március 14-én, hétfőn átadtak a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságnak (ICC) egy korábbi közép-afrikai milíciavezért és minisztert, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2013-ban és 2014-ben háborús, illetve emberiesség elleni bűnöket követett el a Közép-Afrikai Köztársaságban - jelentette be az ICC.

Maxime Mokomot a csádi hatóságok adták ki a nemzetközi bíróságnak, amelynek feladata, hogy igazságot szolgáltasson olyan személyek ügyében, akik népirtást, emberiesség elleni bűntetteket, illetve háborús bűnöket követtek el. A Közép-afrikai Köztársaságban 2012 végén az ország északkeleti, muszlim többségű térségéből származó Séléka milíciaszövetség tagjai elfoglalták Banguit, és megbuktatták a keresztény Francois Bozizé elnököt, polgárháborút robbantva ki.

A Séléka ellen anti-Balaka néven milíciaszövetség alakult, amely azonban szintén követett el súlyos bűncselekményeket. Mokom az anti-Balaka egyik csoportját vezette, majd a fegyveres csoportok és a kormány közti békemegállapodás aláírását követően, 2019-ben miniszter lett. A büntetőbíróság közleménye szerint egyebek között azzal vádolják, hogy az anti-Balaka szövetség koordinátoraként gyilkosságokért, szándékos kitelepítésekért, jogtalan bebörtönzésekért, kínzásért és más bűnökért felelős.

Tavaly óta hasonló bűnök miatt az anti-Balaka két másik vezetője ellen is eljárás folyik a Nemzetközi Büntetőbíróságon.