Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hamarosan ellenőrizhetik az urándúsító üzemet

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. szeptember 29. 11:01

Irán hamarosan tájékoztatja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy ellenőrei mikor tarthatnak helyszíni szemlét az új urándúsító üzemben – jelentette be Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője.

Múlt pénteken került nyilvánosságra, hogy Irán a létező natanzi urándúsító üzeme után már egy második ilyen létesítményt is épít. Barack Obama amerikai elnök követelte, hogy Teherán nyissa meg ezt a létesítményt a nemzetközi ellenőrök előtt. Ali Asgar Szoltaníje, Irán NAÜ-nagykövete azt mondta a BBC-nek hétfőn, hogy az ENSZ-ügynökség ellenőreit “a közeljövőben" beengedik az új urándúsító üzembe, pontos dátumot azonban nem említett.

“Irán minden olyan intézkedést megtett, amellyel garantálni tudja nukleáris létesítményeinek biztonságát" – mondta hétfő este Szalehi, akit az angol nyelvű Press TV iráni állami televízió idézett. “A közelmúltban bejelentett üzemet illetően hamarosan közöljük a nemzetközi ellenőrzés menetrendjét" – tette hozzá.

“Az elveinkkel, vallásunkkal lenne ellentétes, ha atomfegyvert gyártanánk vagy birtokolnánk. 1974 óta mondjuk ezt, hogyan fejezhetnénk ki még ennél is világosabban az álláspontunkat?" – fogalmazott Szalehi.

Az iráni atomprogramról tárgyaló hat nagyhatalom – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország – képviselői október 1-jén találkoznak Genfben és folytatnak megbeszéléseket Irán képviselőivel.