Hatodik helyen

Rögtön meg is válaszolta saját kérdését: azért, mert a szovjet csatár Jevtusenko fölé bikázta a 11-est. Mert ha, nem lőtte volna fölé, akkor mi van? – faggatta újra saját magát. Akkor 7-0-ra kapunk ki.
No, valami hasonló poén most is elhangozhatna, ha lenne még kedvünk viccelni.

Várhidi Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya ugyanis a görögök ellen elveszített selejtező után közölte, hogy elégedett, mert a mieink 9 (kilenc) helyzetet is kidolgoztak, vagyis mindent megtettek a sikerért. Ugye értik? Kilencet. Akkor minden rendben, éljen, mondhatnánk. Mondhatnánk, de nem mondom. Nem, mert ilyet fura örömforrásról még nem hallottam (pedig három évig laktam leánykollégiumban,és ugye…).
No hagyjuk ezt, inkább vizsgálódjunk, számolhassunk. Az összecsapás nagyjából 90 percig tartott, vagyis aranylábúink tízpercenként dolgoztak ki helyzetet a görög kapu előtt. Ez valóban nem rossz. Ha minden harmadikat belövik, van három gólunk, és Várhidivel együtt mi is elégedettek lehetnénk. Olyannyira, hogy akár pezsgőt is bonthatnánk, hiszen elértük volna azt a bravúrt, hogy 7 (hét) csapatból a negyedikek lettünk selejtezőcsoportunkban. Megelőzve olyan focinemzeteket, mint Bosznia, Málta, vagy éppen Moldova. De nem így történt.

Nem tudtuk berúgni minden harmadik helyzetünket, csak minden kilencediket, így a csoport hatodik helyén végeztünk. Olyan focihatalmak mögött, mint Bosznia és Moldova, igaz megelőzve Máltát. (Ez utóbbi országban egyébként kevesebb labdarúgó-pálya van,mint Szolnokon.)
Kiegészítésként annyi, hogy az elégedett kapitány vélhetően nem számolta ki, mit teljesítettek fiai az utolsó három selejtező meccsükön. Ne legyünk restek, tegyük meg helyette. A törököktől hármat kaptunk, Moldovától szintén, a görögök ellen viszont már vitézkedtünk: így csak kettőt. Ráadásul egyet rúgtunk is. Pontosabban fejeltünk. Vanczák gyönyörűen bólintott a kapuba. Kár, hogy a sajátjába. Persze Buzsáky lövése is gól lett, ne is vegyük el az örömét, de aligha ment volna be, ha nem nyúl bele egy görög láb…

Összegezve: három meccs, nyolc kapott, és egy rúgott gól. Számmal is leírom, hogy még könnyebben viszonyíthassunk. A gólarányunk 1-8! Azt hiszem, hogy a felkiáltójel a mondat végén mident magyaráz. Csak azt nem, hogy ilyen mérleggel, hogyan lehet elégedett a kapitány. Mert, ha azt mondta volna, hogy: nem jött össze. A fiúk mindent, de mindent kiadtak magukból, amit tudtak, de kevés volt. Ha ezt mondja bólintottam volna. Mert a fiúk ténylegm mindent megtettek. Vass hajzuhataga már a második percben csatakos volt az izzadságtól, Vanczák is csak azért tudott öngólt fejelni, mert gyorsabb volt a görög csatárnál. Komolyan mondom, ilyen lelkesen játszó válogatottat már régen láttam. Persze a lelkesedés önmagában nem dícsérendő, ez a természetes. Ebben az esetben nem is ér semmit. Pontosabban hatodik helyet, vagyis utolsó előttit. Ráadásul egy olyan selejtezőcsoportban, ahol csak egy gárdát, a görögöt jegyzenek igazán a világ focijában.

Persze lehet, hogy csak károgok, és Várhidinek van igaza. Napjainkban igenis meg kell becsülni egy utolsó előtti helyet. Mert csak így tudunk majd örülni egy jövendőbeli kis arányú vereségnek Málta ellen.