Hatvanegy éve tört ki a koreai háború

Hatvanegy évvel ezelőtt, 1950. június 25-én Észak-Korea meglepetésszerű támadást indított Dél-Korea ellen, s csaknem az egész félszigetet elfoglalta, Szöullal, a déli fővárossal együtt. Ezután Truman amerikai elnök utasította az amerikai légierőt és haditengerészetet, hogy nyújtson segítséget Dél-Koreának. Válaszul Kína is belépett a háborúba. Az összecsapás több mint hárommillió áldozatával a hidegháború legvéresebb konfliktusa volt.

A háború előzményének azt lehet tekinteni, amikor 1945-ben, a potsdami értekezleten a szövetséges nagyhatalmak megállapodtak: a Koreai-félszigeten a 38. szélességi foktól északra a szovjet, délre pedig az amerikai hadsereg fogadja a japán csapatok kapitulációját. 1945 augusztusában a Vörös Hadsereg, szeptemberben pedig az USA csapatai bevonultak Koreába. 1945 decemberében a nagyhatalmak összkoreai kormányban állapodtak meg, Északon azonban a szovjetek támogatta kommunista párt – a levéltári bizonyítékok alapján Sztálin parancsára – elszabotálta a megállapodást. Ezért az Egyesült Államok az ENSZ elé vitte a félsziget egyesítésének ügyét. Az ENSZ előírta, hogy Koreában nemzetgyűlési választásokat kell tartani és egységes kormányt kell létrehozni.

A tervekkel ellentétben azonban mégis két megszállási övezet jött létre. A 38. foktól északra a szovjetek a saját megszállási övezetükben egy szovjetbarát kommunista rezsimet juttattak hatalomra Kim Ir Szen vezetésével, míg az amerikai övezetben Li Szin Man (Syngman Rhee) kezdte kiépíteni az amerikabarát autokratikus rendszert. Az ENSZ a Koreai Köztársaságot ismerte el.

1948-ban a szovjet és az amerikai hadsereg zömét kivonták. Azonban mindkét koreai kormány igényt tartott az egész országra. Miután a déliek kimondták, hogy fegyverrel is érvényt szereznek az ENSZ-határozatnak, 1950. június 25-én Észak-Korea „megelőzésként" megtámadta Dél-Koreát.
A legalább kétszeres létszámfölényben lévő, szovjet T-34-es tankokkal felszerelt északi hadsereg gyorsan előretört, június 28-án elfoglalta Szöult, a fővárost, nagy csapattesteket kerített be, és gyors ütemben nyomult dél felé.

Az ENSZ BT már június 27-én támadónak nyilvánította Észak-Koreát, és az ENSZ tagállamait Dél-Korea támogatására szólította fel. A főparancsnok Douglas MacArthur tábornok, a Japánban állomásozó amerikai haderők főparancsnoka lett. Az amerikaiak vezette, 15 országot képviselő ENSZ-erők 1950. szeptember közepén szálltak partra, és hamarosan a kínai határig nyomultak előre.

Az északiak már novemberben szovjet fegyverekkel felszerelt kínai „önkénteseket" vetettek be, és az akkori szocialista országok – köztük Magyarország is – segítették a KNDK-t. Az amerikaiak nem tudták visszaverni a kínai csapatokat, így 1950 decemberében az észak-koreai és kínai csapatok elfoglalták Phenjant, 1951 januárjában pedig Szöult. 1951 márciusában azonban a már lényegesen erősebb amerikai-dél-koreai hadsereg visszavette Szöult, s jelentősen visszatolta az addigi frontvonalat.

A koreai front 1951 áprilisára a 38. szélességi foknál tartóssá vált, állóháború alakult ki. A nyár folyamán már a Nehru képviselte India javaslatára megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások. A háború 1953. július 27-én a panmindzsoni fegyverszüneti szerződés megkötésével ért véget, s véglegessé vált Korea két részre szakadása.

A két ország között mindmáig sincs békeszerződés. A két Korea vezetői először 2000 júniusában találkoztak. 2009 májusában Észak-Korea hadüzenetnek tekintette, hogy Dél-Korea csatlakozott a tömegpusztító fegyverek elterjedését meggátló kezdeményezéshez, és bejelentette, hogy a továbbiakban nem tekinti magára nézve kötelezőnek az 1953-ban megkötött fegyverszüneti megállapodást.

Katonai szakértők szerint napjainkig háborús gócpontnak tekintendő a két Korea konfliktusa.

Fotó: Archív