Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A 32-es határvadászok útja

Szöveg: Dr. Tóth Gergely százados |  2016. szeptember 8. 18:01

Hagyományőrző emléktúrát és megemlékezést szervezett a Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület Igler Attila hagyományőrző hadnagy vezetésével Erdélyben.

1596019507

Augusztus 19-én az Ugra-tetőn, Sebő hadnagy keresztjénél celebráltak szentmisét, délután előadást hallgattak meg a Nagy Háború száz évvel azelőtti történéseiről. Másnap, Gyimesközéplokon az első világháborúban hősi halált halt tiszt, Kövendy Ferenc és bajtársai sírjánál álltak díszőrséget a Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület hagyományőrzői.

Kövendy Ferenc Marosvásárhelyen, a Református Kollégiumban érettségizett, a Kövendy család sok tagja tanult ott, mindhárom bátyja is. A Budapesti Műszaki Egyetem II. éves hallgatója volt, gépészmérnöknek készült, amikor besorozták. A debreceni m. kir. 3. gyalogezred zászlósaként harcolt az olasz fronton, ahonnan súlyos fejsérüléssel tért haza. Felgyógyulása után vezényelték a Kárpátokba, itt halt hősi halált. Az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért II. osztályú és I. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel (Kisezüst, Nagyezüst) tüntették ki.

Amikor 1940-ben Észak-Erdélyt visszacsatolták, a család csináltatott egy márványtáblát számára, az összes elesett bajtárs nevével együtt, amit huszártiszt bátyja, Kövendy Gyula vitt ki Gyimesközéplokra. Sajnos a későbbiekben ez megsemmisült, de Kövendy hadnagy és bajtársai emlékét az évenkénti megemlékezések márványnál maradandóbban őrzik a mai napig.

1596019507

A hagyományőrzők augusztus 21-én tették meg A 32-es határvadászok útja emléktúrát, amelynek célja a 32-es határvadász zászlóalj 1944-es védekező harcában, majd a szovjet bekerítésből való kitörésben részt vevő katonák emlékének őrzésén kívül az elcsatolt területek magyarságával való kapcsolattartás erősítése, valamint a Keleti-Kárpátokban hősi halált halt összes katona előtti főhajtás. A túrát a TIT is meghirdette honlapján, mint vezetett emléktúrát, így nem csak a hagyományőrzők, hanem sok lelkes hazai és határon túli magyar is részt vett a meneten, amelynek végén mintegy százötven fő vonult be Csíkszentdomokosra.

1596019507

Fotó: Kohl István András