Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A harckocsizókra emlékeztek

Szöveg: Kovács Dániel |  2014. szeptember 29. 17:44

Emlékművet állított az 1951 és 1987 között Abasár-Tatármezőn állomásozó 44. Harckocsi Ezred tiszteletére az Abasári Honvéd Baráti Kör Egyesület és Abasár Község Önkormányzata szeptember 27-én. A községben lakók mindig jó kapcsolatot ápoltak az ide települt katonákkal, a régi szép időkre pedig ma is szívesen emlékeznek.

Emlékművet állított hétvégén az idén tízesztendős civil szervezet, az Abasári Honvéd Baráti Kör Egyesület és Abasár Község Önkormányzata. A műalkotást a Magyar Néphadsereg 44. Harckocsi Ezredének emlékére állíttatták, mely 1951-től egészen 1987-es felszámolásáig Abasár helyőrségben, a Tatármezőn állomásozott.

1595979676

Tóth Ferenc nyugállományú ezredes, az egyesület elnöke elmondta: az emlékhely létrehozásának célja, hogy ápolják katonai hagyományainkat, segítsék az emlékezést utódaink számára, őrizzék az ezred emlékét és hozzájáruljanak a katonai-honvédelmi nevelés regionális tárházához is.

1595979676

Az emlékmű megvalósításához szükséges anyagi feltételeket az egyesület és Abasár Község Önkormányzata közösen biztosították.

1595979676