Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A honvédelem napja Szombathelyen

Szöveg: Jagadics Péter nyugállományú alezredes |  2017. május 28. 23:35

Szombathely katonaközössége idén is megemlékezett május 21-ről, a magyar honvédelem napjáról.

A rendezvény – amit a szombathelyi diákönkormányzat, a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium KatonaSuli-programban részt vevő osztályai; az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság 11. számú Toborzóirodája; a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület; a Magyar Tartalékosok Szövetsége Vas megyei szervezete; a 11. Huszár Hagyományőrző Egyesület; valamint a Savaria Történelmi Karnevál Alapítvány közösen szervezett – házigazdája Horváth Zsolt, a város diákpolgármestere volt, aki köszöntőjében kiemelte: 168 éve, 1849. május 21-én foglalta vissza a budai Várat a császári hadseregtől a honvéd haderő. A budavári diadal napja a magyar honvédelem napja és nemzeti ünnep. Ezért gondolták úgy a katonasulis diákok, hogy közös rendezvénnyel ünneplik meg az évfordulót.

1596033041

A rendezvényen megjelenteket Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte. Hangsúlyozta: a hazafiság és a hazaszeretet az, ami megtart bennünket és a jövőbe vezet.

Harangozó Bertalan, Vas megye kormánymegbízottja kiemelte: „Mai összejövetelünket az a szándék vezette, hogy megemlékezzünk mindazokról a híres és névtelen hősökről, kötelességüket teljesítő katonákról, harcosokról, akik az elmúlt bő egy évezredben védték határainkat külső és belső ellenségtől".

A rendezvény zárásaként bemutatták a Katonai Filmstúdió által készített Halhatatlanok című filmet, amiben a 11. Huszár Hagyományőrző Egyesület tagjai is szerepeltek.

1596033042


Fotó: Kovács Tibor főtörzszászlós