A hősök tiszteletére futottak

A kaposvári székhelyű Mártírok és Hősök Közalapítvány, a
Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága és a Krajczáros
Alapítvány emlékfutással egybekötött emléktúrát szervezett,
hogy ezzel is felhívja a figyelmet a doni csaták magyar
áldozataira. Az emléktúra, illetve az emlékfutás április 18-án
Kaposvárról, a Hősök temploma elől indult. A résztvevők
fejet hajtottak és koszorút helyeztek el az útvonalon lévő
magyar katonai síroknál, emlékhelyeknél. Az út első
szakaszán, ünnepség keretében tisztelegtek Pákozdon, az
ismeretlen magyar katona sírja előtt.

Az emlékfutás résztvevőit – Szita Jánost és Kovalik Zoltán
honvéd főtörzsőrmestert – a mintegy 650 kilométeres útjuk
során, összesen huszonkét településen várták helyi sportolók,
hogy egy-egy szakaszon együtt fussanak velük. A két futót,
valamint e kezdeményezés szervezőit és más résztvevőit – a
Mártírok és Hősök Közalapítvány elnökét, dr. Giber Vilmost
és moderátorát, Puskás Bélát, valamint Havasi Imre operatőrt,
orosz tolmácsot és Győri Gábor gépkocsivezetőt – április 28-
án délután, Beregsuránynál Tóth István, Magyarország
beregszászi főkonzulja fogadta.

A világháborús emlékműveknél koszorúzásokra és
gyertyagyújtásokra került sor, így például a kárpátaljai
Beregszászon, illetve Szolyván, a Málenkij-robotra elhurcolt
magyarok emlékparkjában. A program részeként a segítők

körülbelül ötszáz könyvet adtak át a beregszászi Bethlen
Gábor Középiskolának. Az árva gyerekeket gondozó Samuel
Alapítványnak mintegy kétszáz mesekönyvet, a Kárpátaljai
Református Egyházkerület szociális otthona részére pedig
ruhákat vittek, de a lembergi magyar egyesület is kapott
százötven könyvet.

Az emléktúra résztvevői május 1-jén lépték át az orosz–ukrán
határt, és május 2-án hajnalban érkeztek meg Gremjacsébe.
Reggel, némi várakozás és rövid alvás után a Gremjacsei
Katonai Emlékpark múzeumában tettek látogatást, ahol a
vezetőnek, Kashkin Jurij Nyikolájevicsnek átadták a
szervezők által küldött könyveket, dokumentumokat és
tárgyakat. Boldirjevkában és Rudkinóban, az I., illetve II.
Magyar Központi Katonai Temetőben szintén koszorúzásra és
gyertyagyújtásra került sor. Másnap, május 3-án egykori
csatatereket és további temetőket, valamint emlékhelyeket
látogattak meg a Don-kanyarban. Rudkinóban mintegy 20
500, Boldirjevkában pedig körülbelül 5000 magyar katona
nyugszik.

A rudkinói temető egyik sarkában három alkalmazott néhány
magyar katona nemrégiben fellelt földi maradványait helyezi
örök nyugalomra. „A katonákat a magyar Honvédelmi
Minisztérium által küldött térképek alapján kutatjuk fel" –
mondta a munkálatok felügyeletére, a hadseregtől
Moszkvából kirendelt Nyikolaj Ljubarec őrnagy. „Ezek
alapján nagyon nehéz a munka, hiszen az elmúlt évtizedekben
a terület jelentősen megváltozott, máshol húzódnak az utak, új
épületek születtek. Ezért igyekszünk az idős helyi emberek
segítségére is támaszkodni, akik gyerekként szemtanúi
lehettek a rögtönzött hantolásoknak. Az általuk javasolt
ásatási területek többségén valóban találtunk egykori magyar

katonákat. Jelenleg tizenhétezer katona nyugszik a temetőben,
de nehéz lenne megjósolni, mennyit sikerül még fellelnünk."

A felkutatást, a lehetséges azonosítást, a végső nyugalomba
helyezést és a temető karbantartását az orosz Nemzetközi
Háborús Emlékhelyek Kooperációs Társasága végzi a
megrendelő, a Honvédelmi Minisztérium, valamint a HM
Hadtörténeti Intézet és Múzeum megbízása alapján. A
megegyezés kölcsönös, így a magyar fél is gondoskodik a
területén lévő szovjet katonai emlékhelyekről.

A Szovjetunió elleni hadjáratban a magyar hadsereg 1941
nyarán a 85 000 fős Kárpát csoporttal, majd novemberig csak
annak gyorshadtestével, azt követően pedig 5, összesen 40
000 fős megszálló dandárral vett részt. 1942 elején azonban
erősödött a nyomás, így Wilhelm Keitel vezérkari főnök, a
Wehrmacht főparancsnokságának főnöke és a magyar vezetés
között lezajlott januári találkozón elvi megegyezés született
nagyobb létszámú magyar csapatok kiküldéséről. A magyar
kormány szűk mozgástere csak arra korlátozódott, hogy
megpróbálja mérsékelni a Ribbentrop külügyminiszter által
még az egész magyar hadseregre vonatkozó követelést. Így
született meg a döntés a 207 000 fős – a teljes magyar
hadsereg létszámának harmadát, fegyverzetének felét kitevő –
hadtest kiküldéséről.

A magyar 2. hadtest 1942 áprilisától került ki az oroszországi
keleti frontra. A Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága
alá rendelt, feladatához mérten gyengén felszerelt, a korábbi
német ígéretek ellenére kevés fegyverrel támogatott hadtest a
Vörös Hadsereg áttörése nyomán 1943 januárjában omlott
össze. A halottak számáról máig tartó viták folynak, de
mértékét 40 és 125 000 közé teszik. A hadtest megmaradt

része 1943 májusában tért haza.