Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonai pálya lehetőség

Szöveg: Susányszki Attila főtörzsőrmester |  2017. november 16. 8:23

A közelmúltban rendezték meg a megyei pályaválasztási vásárt Békéscsabán; a rendezvényen a Magyar Honvédség toborzói éltek a lehetőséggel és bemutatták a honvédelmi életpályát, valamint a katonai oktatás lehetőségeit az érdeklődő fiataloknak. 

1596041223

A rendezvény kiváló alkalom volt a munkáltatóknak és oktatási intézményeknek, így az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Békés megyei katonáinak arra, hogy bemutatkozzanak. A fiatalok közül sokan érdeklődtek a katonai felszerelések iránt, de a missziós lehetőségekről és a katonák mindennapjairól is számos kérdést tettek fel a toborzóknak.

A diákok elmondták: valamilyen formában – a család, a honvédelmi táborok vagy az Országos Haditorna Verseny révén – találkoztak már a honvédség tevékenységével. Többen gondoltak arra, hogy a katonai pályát választják majd, mivel sokrétű lehetőséget biztosíthat számukra, és olyan számukra vonzó eszméket ismertek meg, mint a bajtársiasság, az összetartozás és a lojalitás.

A vállalkozó kedvűek egy teszt kitöltésével számot adhattak a Magyar Honvédséggel kapcsolatos tudásukról, a hibátlan válaszadók emléklappal és ajándékkal térhettek haza.

Fotó: 2. KIÉI