Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Nagy Háború első, illetve utolsó hősi halottja

Szöveg: a Magyar hadisírgondozás Facebook-oldala | Fotó: internet és archív |  2019. november 11. 19:04

Az első világháború történetével kapcsolatos kutatások alapján, napjainkban már jó eséllyel megállapítható, hogy ki volt a több mint négy éven át tartó küzdelmek első, illetve utolsó áldozata.

1596071561

A harci cselekmények első hősi halottja – jelenlegi ismereteink alapján, valószínűsíthetően – az abádszalóki születésű Kovács Pál közlegény volt, a császári és királyi 68. szolnoki gyalogezred katonája. Kovács Pál 1914. július 29-én, a Szávánál, a Belgrád-Zimony vasúti hídnál kirobbant tűzharc során halt hősi halált. Holttestét a zimonyi temetőben helyezték végső nyugalomra, majd – a temető felszámolása után – a szerbek a földi maradványokat Belgrádba helyezték át. Kovács Pál nevét emléktábla, illetve a helyi hősi emlékmű őrzi Abádszalókon.

1596071562

A Nagy Háború vélhetően utolsó hősi halottja az amerikai Henry Gunther őrmester, a 79. gyaloghadosztály katonája volt. A mindössze 23 éves Gunther őrmester a fegyverszünet napján, 1918. november 11-én, egy perccel 11 óra -azaz a fegyverszünet életbe lépése – előtt esett el a Verdun melléki Chaumont-devant-Damvillersnél. A bátor katona annak ellenére rohamozta meg a német állásokat, hogy ellenfelei – a fegyverszünet tudatában – angolul próbálták jobb belátásra bírni. Gunther magatartását befolyásolhatta, hogy a cenzúra megsértése miatt közlegénnyé fokozták le; vélhetően bizonyítani akart. Rendfokozatát posztumusz helyreállították. Holttestét az 1920-as években exhumálták és szülővárosában, Baltimoreban helyezték végső nyugalomra.

1596071562