Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A New York-i magyar ENSZ-nagykövetet fogadta a honvédelmi miniszter

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2017. augusztus 25. 13:03

Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet hivatalában látogatta meg Dr. Simicskó István honvédelmi minisztert augusztus 25-én, pénteken, Budapesten.

Bogyay Katalin rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, az Egyesült Nemzetek Szervezetének állandó, New Yorkban települő képviselője abból a célból érkezett a tárcavezetőhöz, hogy tájékoztatást adjon az ottani magyar Állandó ENSZ Képviselet munkájáról, valamint a Honvédelmi Minisztériumot is érintő releváns kérdésekről.
A találkozón szó esett többek között arról, hogy júliusban megkezdte munkáját New Yorkban a magyar misszió tevékenységét segítő állandó összekötő főtiszt, mely tisztséggel várhatóan nemcsak a magyar honvédelmi diplomácia további lehetőségei nyílnak majd meg az ENSZ-ben, hanem katonai tanácsadói feladatköre a békefenntartás rendőrségi aspektusaival is kibővül.

1596037856

A látogatás során a felek megvitatták az ENSZ-békefenntartás néhány aktuális kérdését is. A Magyar Honvédség jelenleg az ENSZ négy missziójában összesen 90 katonával van jelen − Ciprus (UNFICYP), Libanon (UNIFIL), Nyugat-Szahara (MINURSO), Közép-afrikai Köztársaság (MINUSCA). Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter megerősítette, hogy Magyarország célja az ENSZ-missziókhoz tett hozzájárulásunk szinten tartása.

1596037857

Fotó: Rácz Tünde