A parlament negyedével növelte a honvédség létszámkeretét
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2018. október 30. 13:08Az Országgyűlés október 30-ai, keddi határozathozatalai között negyedével növelte a honvédség létszámkeretét.
Az Országgyűlés az eddigi 29 700-ról 37 650-re növelte a Magyar Honvédség szervezeteinél rendszeresíthető beosztások felső határát. A képviselők 136 igen szavazattal, 25 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett hagyták jóvá a honvédelmi miniszter erről szóló javaslatát.
Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a lépésről korábban azt mondta, a kormány célja, hogy erős magyar honvédséget építsen, ehhez pedig növelni kell a hivatásos és még inkább az önkéntes tartalékos katonák számát. A kabinet ehhez új, modern fegyvereket szerez be, hogy a honvédek a vállalásuknak maximálisan meg tudjanak felelni – tette hozzá.
Az elfogadott javaslat alapján a tisztek létszáma 5690-ről 6600-ra, az altisztek száma 8845-ről 10 200-ra, a legénységi állományé 7895-ről 13 200-ra emelkedik. A honvéd tisztjelöltek száma 500-ról 800-ra, az altisztjelölteké 100-ról 250-re növekedik. A kormánytisztviselői, közalkalmazotti és munkavállalói állomány engedélyezett létszámkerete: 6600. A felsorolt összlétszám nem tartalmazza a legfeljebb 20 ezer önkéntes tartalékost, valamint a Magyar Honvédség rendelkezési állományát, továbbá a Magyar Honvédség központi egészségügyi szervezetében a lakossági ellátást biztosító státuszok számát.
Az indítvány a Magyar Honvédség szervezeteinek fejlesztésével, a katonai szervezetek feladatrendszereinek módosulásával, valamint a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program célkitűzéseivel indokolta a változtatásokat.