Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A pusztavacsi alakulattal ismerkedtek a tábori lelkészek

Szöveg: Nagy Annamária főhadnagy |  2013. április 24. 16:40

Újabb helyőrségbe, ezúttal Pusztavacsra, az MH Veszélyesanyag Ellátó Központhoz látogattak el a napokban a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat vezetői.

1595953012

A tábori lelkészi szolgálat vezetői első alkalommal tettek látogatást az ország közepén található település laktanyájában. Bíró László katolikus tábori püspök, valamint Jákob János dandártábornok protestáns püspök mellett a zsidó szolgálati ág is képviseltette volna magát a találkozón, ám a Magyar Honvédség vezető tábori rabbija egyéb elfoglaltság miatt nem tudott Pusztavacsra utazni.

A tábori püspökök baráti beszélgetést folytattak a központ munkahelyi vezetőivel,
majd állománygyűlésen találkoztak az itt szolgáló katonákkal, honvédségi közalkalmazottakkal is.

1595953012