A rossz idő sem ellenfél

Mindig is katona szeretett volna lenni, s mivel a repülés is vonzotta (helikoptert vezetni – ez volt az álma), 1986-ban jelentkezett Szolnokon a képzésre, ám egy fél dioptriányi „bibi" meghiúsította vágyait.

– Mondták ugyan az orvosi vizsgálat után, hogy ezt még akár le is lehetne tagadni, de én úgy gondoltam: kár lenne csalással kezdeni egy pályafutást, no meg mi lesz velem, ha a későbbiekben emelkedik a dioptriák száma – indokolta Rózsás zászlós, hogy miért repülőgép-fedélzeti fegyverzetmechanikusként kezdte a katonai pályát. Mint később kiderült, jó döntést hozott, bár akkor még nem tudta, hogy az élet (és az egymást követő haderőreformok) milyen kacskaringókra kényszerítik majd.

Miután végzett, Taszárra került a Szu–22-es felderítő/vadászbombázó-századhoz, ám nem sokáig élvezhette az amúgy nagyon megkedvelt beosztását és kiváló munkatársainak, barátainak társaságát, mert a vadászrepülő-ezredet, amelyhez a százada is tartozott, megszüntették.

– Mit mondjak, nem voltam boldog – mesélte a zászlós –, le is szereltem. Tíz hónapig bírtam a civil életben, s ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy a „katonasághiány" mellett az akkori kaotikus civil munkaerő-piaci viszonyok nagy tanulsággal szolgáltak számomra. Mondhatunk bármi rosszat is a hadseregre – itt sem mindig fenékig tejföl az élet –, de egy tagadhatatlan: „védőernyőt" biztosít, s az sem utolsó szempont, hogy minden hónap másodikán pontosan megérkezik a fizetés.

– Kilencvenhárom üdülővendéget, illetve nyolcvanhárom továbbképzésen részt vevőt tudunk fogadni – tájékoztatott, majd rögtön meg is indokolta a különbséget. – Néhány házunk franciaággyal rendelkezik, így értelemszerűen ezek a házak kiesnek a katonai jellegű igénybevétel során.

Az MH 1. KORK a „Boconádi" egyik szervezeti elemeként, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, a HVK Személyügyi Csoportfőnökség, valamint az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár szakmai irányítása alatt működik, és áprilistól októberig áll az igényjogosultak, valamint a képzéseken részt vevők rendelkezésére. Áprilistól a tanév végéig „katonás" a vendégkör: tovább- és átképzések zajlanak hét közben, hétvégeken pedig baráti találkozók színhelye az objektum. A főszezonban az üdülőké a terep, aztán augusztus végétől megint az oktatás kerül előtérbe.

Húsz fő tartozik az állománytáblájukba, de főszezonban kisegítőket is felvesznek. A főállásúak közül sokakkal januárban is találkoztam: az üdülővezető e napon hívta be a „kulcsbeosztású" munkatársakat a szezont előkészítő megbeszélésre.

– Bár még messze van április, de nekünk rengeteg tennivalónk van a szezonkezdetig. Most csak az eljövendő hónapok teendőit tekintettük át – mondta Rózsás zászlós.

De mit is kínál a vendégeknek az MH 1. KORK? – kérdeztem a „főnököt", aki meghazudtolva korábbi aggodalmait, már profi „szállodásként" adott tájékoztatást. Szavaiból számomra kiderült: kinevezésével jó döntést hozott Gavlik ezredes: a gyerekéről beszél olyan szeretettel az ember, mint Rózsás Ernő „Lábdiról".

– Miután kétirányú a hasznosítás, kétféle igényt kell kielégíteniük. Akár üdülővendég, akár továbbképzésen részt vevő érkezik ide – a teljesség igénye nélkül – rendelkezésére áll egy-egy száz-, illetve negyvenfős étterem, továbbá büfé, telepített és mobil stúdiórendszer, valamint oktatási berendezések. A sportolni vágyókat tenisz- és focipálya csalogatja – bár az utóbbit a magas talajvízszint miatt idén „újratelepítik". Alumínium- és műanyag csónakok, túrakenuk, valamint hat felújított vízibicikli várja a vízi sportok kedvelőit, illetve a horgászokat, akik három stéget is igénybe vehetnek. Rendelkeznek harmincöt kerékpárral is, amelyek közül sokat elláttak gyermeküléssel – ezeket a vendégek díjmentesen vehetik igénybe. Az üdülőben mindemellett lehet biliárdozni, rexezni, „csocsózni" és pingpongozni is, ha úgy kívánja a kedves vendég.

A „földi örömökről" saját konyhájuk gondoskodik, ahol három szakácsuk a kollégákkal közösen előszezonban egy, főszezonban két menüt kínál, de a kirándulni vágyóknak hidegcsomagot is készítenek. (Amúgy az üdülővendégeket főszezonban napi három étkezéssel 2410 forint/fő áron szolgálják ki a keddtől vasárnapig terjedő turnusokban, a hétvégi baráti találkozókon az ár 2790 forint.)

Ám mielőtt belevesztünk volna a statisztikákba és az ár-értékarányú elemzésekbe, az üdülő vezetője arról kezdett beszélni, hogy egy nagyon jó csapatot örökölt elődjétől, Moór Sándortól, aki közel másfél évtizedig vezette előtte a „céget", gyakorlatilag ő építette fel „Lábdit", a kezdetektől segítette a frissen kinevezett vezetőt, s a mai napig rendszeresen meglátogatja. S tényleg, mert beszélgetésünk közepén betoppant „Sanyi bácsi" a feleségével: erre jártunk, gondoltuk benézünk – mondták, aztán magunkra is hagytak bennünket.

Az új vezető pedig ott folytatta, ahol abbahagyta, a „konyhásoknál".

– Szezonban nagyon leterhelt a csapat, napi tizenkét órát is itt töltenek, de öröm velük dolgozni, mert mindenki profi a saját szakterületén. Eddig – lekopogom – soha, senkire nem panaszkodtak a vendégek.

Amikor arról kérdeztem, hogyan érzi magát a beosztásában, válaszában megfogalmazta „ars poeticáját" is.

– Ez egy gyönyörű hely a Balaton partján, természetvédelmi területen – és ennek vannak érdekes hozadékai is. Néhány kilométeres körzetben számtalan látnivaló és programlehetőség várja a vendégeket.

Amikor az „érdekes hozadékra" rákérdeztem, meglepő választ kaptam. A rókák, őzek, nyulak átjáróháznak tekintik az üdülő területét, s mivel – lévén védett a terület – nem vadásszák őket, vannak is elegen. Tavaly nyáron az egyik család bográcsozás után benne hagyott egy nagy cupákot a kondérban, hogy majd hazaviszik a kutyájuknak. Nem kellett volna, mert egy belopakodó aranysakál (nádi farkas) ellopta.

Visszatérve az „ars poeticához", az üdülővezető leszögezte: bár természetes, hogy mindig az első a vendég, de nagy figyelmet kell fordítani a főleg a főszezonban leterhelt munkatársakra is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy egy tóparti üdülőben a legnagyobb ellenség a rossz idő. Mert akkor a vendégeknek is rossz kedvük van. Illetve lenne, ha nem szerveznének nekik számtalan programot. Népszerű a kisvasutas túrájuk, a kerékpáros felfedező programjuk, hiszen számtalan látnivaló van a környéken, a Tapolcai-medence vulkánkúpjaitól kezdve Keszthely nevezetességein keresztül, a kihagyhatatlan badacsonyi pincészetekig. A főszezonban ezt a szervezőmunkát a rendezvényszervező beosztásban lévő munkatársuk végzi, amúgy az üdülővezető is mindig a vendégek rendelkezésére áll. Szinte szó szerint mindig, hiszen maga is az üdülőben lakik, legfeljebb hétvégeken megy haza. Főszezonban pedig jó, ha havonta egyszer.

– Ez jó is, meg nem is – tette hozzá Rózsás Ernő. Jó, mert mindig „tűzközelben vagyok", de a szezon vége felé már fárasztó, ha este nyolckor találnak meg valamivel. Nem mondhatom a vendégnek, hogy négykor lejárt a munkaidőm.

Ami pedig a jelent és a jövőt illeti: nekiláttak a nádvágásnak, az új szezonra pedig új ötletekkel készülnek. Például „összekovácsoló" közös kirándulásokkal, valamint gyermekfoglalkoztatóval.

– Szeretnénk, ha egyszer vagy kétszer a családok felnőtt tagjai is kikapcsolódhatnának: a papa és a mama ne állandóan a gyereket lesse egyik szemével, kettesben is csinálhassanak programot. Addig mi vigyázunk a „család szeme fényére".

Fotó: a szerző felvételei és az MH 1. KORK archívuma

Forrás: Magyar Honvéd 2017. február