Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A százéves fehérvári repüléstörténetet ünneplik az idei börgöndi repülőnapon

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 9. 17:32

A százéves székesfehérvári repüléstörténetet ünneplik az idei, 11. Börgöndi Nemzetközi Repülőnapon vasárnap a megyeszékhely közelében lévő egykori katonai repülőtéren.

Józsa Dávid vitorlázórepülő világbajnok a programokról tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta, olyan helikoptereket és repülőgépeket mutatnak be elsősorban, amelyeknek köze volt a fehérvári repüléstörténethez. Hozzátette: már megkezdődött egy katonai Mi-1-es helikopter felújítása, amely egykor a börgöndi katonai repülőtéren szolgált.

A rendezvény egyik fő kiállítója a Magyar Honvédség, amely egy Antonov An-26-os és a JAS-39C Gripen vadászgéppel lesz jelen, de ejtőernyős és deszant ugrást is bemutatnak.
A repülőnapon a budaörsi Goldtimer Alapítvány által üzemeltetett, és a közelmúltban bemutatott Gerle 12-es és a világ egyetlen repülőképes Liszunov Li-2-ese is részt vesz.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Székesfehérváron nagyon hamar megjelent a repülés, ezért méltó módon szeretnék a repülőnap szervezőjével, az Albatrosz Repülő Egyesülettel közösen megünnepelni az évfordulót.
Hozzátette: egyben a jövőbe is tekintenek, ugyanis a kormánnyal közös cél a börgöndi, jelenleg füves futópályával rendelkező repülőtér fejlesztése.

A repülőnapon idén is képviselteti magát a HM Zrínyi Nonprofit Kft,  az érdeklődők repülőgép szimulátort „vezethetnek" illetve vásárolhatnak a Zrínyi Kiadó színvonalas kiadványaiból.

A szervezők a vasárnapi repülőnapra az elmúlt évek alapján 5-6 ezer embert várnak.

További részletek a programokról itt olvasható.

1596019525