Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Szikla katonáin óriási a felelősség

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2015. március 10. 15:46

„A légvédelmi szolgálatot ellátók fejlődése nem mindig látványos, vagy nem egzakt módon mérhető, de megkérdőjelezhetetlen” – szögezte le Szücs József ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) parancsnoka az alakulat negyedik csapatünnepén. Az év embere díjat idén Cséby Péter alezredes és Deák Zoltán zászlós érdemelték ki.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság képviseletében Szűcs Pál ezredes, a légierő haderőnem hadműveleti és kiképzési főnöke méltatta az MH LVIK munkáját, leszögezve, hogy a „Szikla harcosai folyamatos kihívásoknak megfelelve, folyamatosan tanulnak, és a számítógép előtt ülve naponta vívják meg harcaikat." Hangsúlyozta: a központ dolgozóinak felelőssége óriási, mivel higgadt döntéseiken az év minden percében emberéletek múlnak.

1595989231

Az ünnepségen Szücs József ezredes felidézte, hogy az első csapatünnepen az újonnan megalakult szervezet működési rendjének kialakítása, valamint a 2011. június elsején átvett, légtér-felügyeleti feladatok érdekében fenntartott szolgálatok jogi hátterének, legitimitásának biztosítása volt a fő gondolat. A második születésnapon már nem az alapok letételéről, nem az útkeresés lépéseiről lehetett beszélni, hanem komoly eredményekről. Tavaly pedig a NATO-csatlakozás, és ennek keretében a légi vezetési és irányítási rendszerek szerepe kapott hangsúlyt.

„Visszatekintve szinte nem volt olyan évünk, amikor ne kellett volna szembesülnünk valamilyen változással vagy kihívással. Mert ez mozgatja előre a szervezet fejlődését. Jövőnk nem más, mint a NATO új vezetési és irányítási rendszere és a szövetség légierejének vezetési filozófiája. Mikszáth Kálmántól kölcsönözve a szót: a jövő pedig »folyamatba tétetett«, tehát a stratégiai tervezés megkezdődött" – fogalmazott az ezredes.

1595989231

Az állományhoz szólva a parancsnok aláhúzta: a központ működtetése Magyarország szuverenitásának biztosítása érdekében nagy felelősség is egyben.

„Az önök tudása a korszerű rendszerekkel, anyagi és szellemi erőforrásokkal egyesítve képességgé válik, ami szükséges ahhoz, hogy megvalósuljon a központ alapító okiratában megfogalmazott rendeltetés" – mondta Szücs József ezredes, aki beszéde zárásaként köszönetet mondott minden olyan szervezetnek, amely segíti az MH LVIK munkáját.

1595989231

Az ünnepségen Szűcs Pál és Szücs József ezredesek elismeréseket adtak át.
Az évfordulóhoz kapcsolódóan az MH LVIK állománya az idén is sportnappal ünnepelte a negyedik születésnapját.

Fotók: Szabó Péter Dániel és MH LVIK archív