Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szovjet megszállás utolsó áldozatára emlékeztek

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2016. június 17. 7:17

Pontosan 30 évvel ezelőtt gyilkolták meg szovjet katonák Radics Józsefet a Veszprém megyei Gyulafirátóton. A tragikus eseményre és a vétlen áldozatra emlékeztek június 16-án, csütörtökön a településen.

1596015327

Dr. Téglás Gyula alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatal Centenáriumi Programiroda vezetője a megemlékezésen elmondta: Radics József és a többi áldozat sorsában az elnyomó rendszer hatalomgyakorlási szokásai mutatkoznak meg. A tragédiáról ugyanis hosszú ideig nem szabadott beszélni. „A gyulafirátóti eset is a hazugságok és az elhallgatások ékes példája"  tette hozzá.

Az alezredes szerint azt is figyelembe kell venni, hogy a szovjet katonatisztek, akik az esetben érintettek voltak, olyan sorozatos kötelességszegést valósítottak meg, ami a mai szemmel egészen elképesztő. Valószínűleg azért engedték meg maguknak, hogy úgy viselkedjenek, mert tudatában voltak, hogy tettüknek semmilyen következménye nem lesz.

1596015327

Czaun János, a veszprémi önkormányzat képviselője beszédében rámutatott, hogy a gyulafirátótiak mindig tisztában voltak vele, hogy a szovjetek nem felszabadítókként, hanem megszállókként voltak jelen az országban. „A lopások és kegyetlenkedések, amiket elkövettek, nem hagytak efelől kétséget" – tette hozzá.

A tragédia, amely 1986. június 16-án történt, különös fájdalmat okozott a helyieknek, amit csak fokozott, hogy nem lehetett beszélni róla. Pontosan öt évvel később hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot, de „a csend és a hallgatás itt maradt nekünk" – mondta. Ezért, vagyis „a félelem korának" lezárásáért emeltek emléktáblát a valamikori események helyszínén, és emlékeznek meg ötévente a tragédiáról.

1596015328

A helyszínen elhangzottak szerint harminc évvel ezelőtt három szovjet tiszt tért be a gyulafirátóti kocsmába. Az italozás közben összevesztek és dulakodtak a helyiekkel, majd távoztak. A katonák egy harckocsival tértek vissza, amivel belehajtottak a kocsmába; Radics József a harckocsi alatt lelte halálát.

A megemlékezésen koszorúkat és virágokat helyeztek el az emléktábla alatt.

Fotó: Konkoly Dávid