Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A tisztelet virágai

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2020. március 30. 11:45

Virágcsokrot kaptak március 27-én az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében dolgozó hölgyek.

1596077634

Tácsi István tizedes saját ötlettől vezérelve százhúsz csokor virágot vitt a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyában dolgozó hölgyeknek áldozatos munkájuk elismeréseként.

A közelmúltban Tácsi tizedes elsősegélynyújtó képzésen vett részt és akkor tapasztalta, hogy az Egészségügyi Központban szolgálatot teljesítők milyen sok feladatot látnak el. A bevezetett járványügyi intézkedések még több feladatot adnak az egészségügyi állománynak is.

„Családommal együtt úgy gondoltuk, hogy az otthon termesztett virágokkal egy kis vidámságot biztosítunk a laktanyában dolgozó hölgyeknek a mindennapi munkájukhoz, hiszen saját magamon is tapasztalom, hogy a virágok kellemes illata és látványa milyen jó közérzetet tud biztosítani" – mondta a tizedes.

A virágok átadásakor már érezhető volt a várt pozitív hatás, mert mindenki mosolygott és örömmel vette kézbe a csokrot.

1596077634
Címkékkoronavírus