Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Adomány szállításában segített a Magyar Honvédség

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: Rácz Tünde |  2020. április 7. 14:44

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány kérésére a Magyar Honvédség katonái összesen 10,5 tonna gyümölcsöt szállítottak Szombathelyre, valamint Kaposvárra április 7-én, kedden.

1596077938

Heizler Norbert, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány országos koordinátora érdeklődésünkre elmondta: polgári kezdeményezésként felhívást intéztek a lakossághoz, hogy az országban működő állami fenntartású idősek otthonai számára vitamindús gyümölcsöket tudjanak adományozni. „Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a járvány kapcsán még jobban megerősítsük az emberek szervezetét. Közel huszonötmillió forint adomány érkezett, ez hatvankét tonna gyümölcsöt jelent. A Magyar Honvédség segítségét kértük, hogy azokra a területekre is eljusson az adomány, ahol nem tudták a szociális intézmények maguk megoldani a szállítást. Hálával tartozunk a Magyar Honvédségnek, a vezetésének és mindenkinek, aki ebben a munkában segített bennünket, hogy ilyen nagyvonalúan, abszolút precízen, pontosan és rövid határidővel meg tudták oldani a szállítást" – mondta Heizler Norbert.

Az adományt Alsónémediben, a CBA Kereskedelmi Kft. telephelyén vették fel a Magyar Honvédség katonái. Az értékes vitaminforrás szállításában résztvevő, Bujtár Nándor főtörzsőrmester hangsúlyozta: a kialakult veszélyhelyzetben a katonák továbbra is ott segítenek, ahol szükség van rájuk. „A Magyar Honvédség a felkéréseknek a szabad kapacitásai függvényében igyekszik eleget tenni. A 6,2 tonnás gyümölcsszállítmányt elvisszük Szombathelyre és egy önrakodó daruval felszerelt katonai terepjáró tehergépjármű segítségével lerakjuk az arra kijelölt helyre" – fogalmazott az MH Katonai Közlekedési Központ rakodásszervezője.

A rakományt szállító kamion kedden kora délután gördült be a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas megyei kirendeltséghez. A lerakodást követően a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság önkéntes tűzoltói tovább szállítják az adományt a város idősotthonai számára. 

GALÉRIA