Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktív nyugállományúak – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. december 16. 12:55

A sportolás számtalan formáját kínálják tagjaik számára a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének (Hososz) szabadidős szakosztályai. Sokan élnek is a lehetőségekkel, azonban nemzetközi versenyek és országos bajnokságok érmeivel az egykori katonák közül csak nagyon kevesen büszkélkedhetnek. Közéjük tartozik a Kiskunfélegyházi Honvéd TK két szenior sportolója, Simon Géza ny. ezredes és Ónodi László ny. alezredes.

1599197269
Országos felmérések szerint a magyar nyugdíjasok háromnegyede nem sportol rendszeresen. Az 50 év feletti megkérdezettek kétharmada pedig nem tud róla, hogy lenne olyan – kifejezetten az idősebb korosztály számára kialakított – sportolási lehetőség a lakóhelye közelében, amelyet igénybe vehetne. Pedig sosem késő elkezdeni vagy akár ismét hozzáfogni a testedzéshez. Az orvosok ugyanis egybehangzóan állítják, hogy a rendszeres sportolás ellensúlyozza a szervezet képességeinek romlását, csökkenti a betegségek kockázatát, segít a jobb életminőség elérésében, az önálló életvitelhez szükséges fizikai és szellemi teljesítőképesség fenntartásában. Hatvanéves kor felett viszont már csak az alacsonyabb intenzitású, minimális sérülésveszéllyel járó mozgásformák ajánlottak, például a kerékpározás, a gyaloglás, a kocogás és az úszás.

A Kiskunfélegyházi Honvéd TK mellett három évvel ezelőtt alakult Kiskun Vízi és Szabadidő Sportegyesület egyike a Hososz azon tagszervezeteinek, amelyek kimondottan az idősebb korosztály számára kínálnak különböző sportolási lehetőségeket. Az egyesület vezetője a 72 esztendős Ónodi László nyugállományú alezredes.

– Hetente két alkalommal, hétfőn és csütörtökön tartjuk az edzéseinket. Délelőttönként az asztaliteniszezők szoktak rendezni kis házi bajnokságokat, a téli délutánokat az uszodában töltjük, nyáron viszont a strandröplabda a sláger. Évente két, akár országosnak is nevezhető versenyt szervezünk: nyáron strandröplabda-bajnokságot, decemberben pedig amatőr asztalitenisz-kupát. Sporttársaim pedig nemcsak az edzéseken aktívak, de ezekre a versenyekre is nagyon komolyan készülnek. Mindehhez évente 50 ezer forint támogatást kap szabadidős szakosztályunk Kiskunfélegyháza önkormányzatától, a Hososz pedig sportszervezési feladatokra 200 ezer forintot biztosított egyesületünk részére. Óriási segítséget jelent ez nekünk, hiszen csak a pingpongterem bérletére 80 ezer forintot fizetünk ki évente. Ehhez jön még a 60 ezer forintos uszodabérlet, az általunk szervezett versenyek költségei pedig alkalmanként szintén megközelítik a 60 ezer forintot. S akkor még nem is beszéltünk a használat közben tönkrement sportfelszerelések pótlására fordított pénzről.

További részletek a Magyar Honvéd magazin december 14-én megjelent számában!