Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Alföldi alapkiképzések

Szöveg: Márton Boglárka t. hadnagy |  2019. április 24. 8:01

Összesen több mint száz leendő tiszt, altiszt és legénységi katona érkezett alapkiképzésre Hódmezővásárhelyre és Kecskemétre április elején.

http://bocskaidandar.hu/new/index.php/hirek/dandar-hirek/1197-alfoldi-alapkikepzesek?fbclid=IwAR2HgrQKrAn6oMKXdPHxRvygdBMi-0WpzkfckYrVgpJiZDTy2ShuWcAVbZk
1599201464
Hódmezővásárhelyen a bevonulók a következő hat hétben – elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül – az MH 5. Bocskai István Lövészdandár kiképzőitől szerzik meg a legfontosabb katonai ismereteket. Bálint László százados, a 62. Lövészzászlóalj Alapkiképző Század századparancsnoka elmondta: az újoncok a katonai érintkezés főbb szabályai mellett megismerkednek az alaki fogásokkal, valamint lövész alapismereteket szereznek. Lőnek pisztollyal, gépkarabéllyal, dobnak kézigránátot, és részt vesznek robbantási foglalkozáson is. 

A leendő katonákat a laktanyába érve adategyeztetésre várták az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság munkatársai, majd a szükséges dokumentumok átadása után leendő anyaalakulatuk képviselőivel ismerkedhettek össze a bevonulók.

1599201465
Pikó Árpád Hektor szerződéses legénységi állományba érkezett a honvédséghez. Mint elárulta, felmenői közt szép számmal találunk katonákat, ezért választotta ő is ezt a hivatást. Anyai ükapja gróf Vécsey Károly tábornok, a tizenhárom aradi vértanú egyike volt.

Ebéd után a ruházat kiosztása következett: mindenki megkapta a kiképzéshez szükséges felszerelést: a több öltözet ruhát, bakancsot, hátizsákot és kulacsot egyaránt.

Fotó:a szerző felvételei